
Fotó: Iochom Zsolt
Nemzetiségtől függetlenül Hargita megye összes lakóját képviselné Ion Proca, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Hargita megyei képviselőjelöltje. A párt szombati sajtótájékoztatóján a jelöltek ismertették főbb céljaikat.
2016. november 20., 18:332016. november 20., 18:33
A találkozón a Nemzeti Liberális Párt további jelöltjei is részt vettek: Sebastian Buzilă, Teodor Dobreanu és Marius Ţepeluş. Elmondásuk szerint a csapat erőssége, hogy már 1993 óta mindannyian aktívan részt vesznek a Hargita megyei politikai életben, és a saját szakterületükön belül nagyon felkészültek. Ion Proca kiemelte, céljuk a kampány alatt, hogy a saját tevékenységükről beszéljenek, és ne a másokét méltassák, hiszen így tisztességes.
Ion Proca három fő célt nevezett meg, melyek megvalósítása elmondása szerint fontos előrelépést jelentene Hargita megye életében. Elsősorban támogatná a mindenki által elfogadott – az etnikumok közötti – együttélést a megyében, amelyet egymás értékeinek tisztelete és elfogadása jellemez. Emellett támogatná egy vallásos típusú turizmus kiépítését, amely által a hívők egymás jellegzetes helyeire látogatnának el, így könnyebben felismernék egymás értékeit. A jelölt harmadik célja a romániai szociális munka rendszerének tökéletesítése, illetve elmondása szerint ebből a szempontból nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a helyi szolgáltatásokra.
„Hiába alkotunk olyan törvényeket, amelyek által pénzt osztunk a nélkülözőknek. Túl sok pénz osztódik ki alapos megfontolás nélkül, és nem gondolnak arra, hogy egy előzetesen jól kidolgozott helyi szolgáltatási rendszert kellene létrehozni. Gondoljanak csak bele, egy nagy, koherens rendszer létrehozása, amely a tisztességes megélhetést szorgalmazza, biztosítani tudna egy minimális kényelmet a hátrányos helyzetű embereknek, és a lakhelyeikhez közel tartaná őket” – hangsúlyozta a képviselőjelölt.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!