Ünnepeltek Szárhegyen

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

A Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét követően nyitotta meg Gábor László polgármester a XVI. Gyergyószárhegyi Falunapokat. A Szármány-hegy lábánál a szervezők háromnapos programot kínáltak a hétvégén a vendégeknek és helyieknek.

Baricz-Tamás Imola

2014. augusztus 17., 17:162014. augusztus 17., 17:16

2014. augusztus 17., 17:372014. augusztus 17., 17:37

 

A vásártéri nagyszínpadnál gyülekeztek az ünneplők és a testvértelepülésről érkezett vendégek. Az Orotvai komák bohózatai szórakoztatta az kicsiket és nagyokat, kabaréjelenetüket tapssal jutalmazták. A legkisebbek a kultúrházban a HalVirág Bábszínház Kőleves című előadásán vettek részt. Az alig több mint félórás varázslatot fakanál-lovacska készítése követte, így fél száznál is több, különböző színű sörényű paripa járta be a vásárteret.

Láthatatlan Gyergyószék címmel nyitottak kiállítást, melyet a tavalyi rendezvény, a Szárhegyi Zenei Napok folytatásaként hegedűkoncert követett. Egy évvel ezelőtt a Lázár-kastélyban Ferenc Éva előadóművész utolsó előadására gyűltek össze az érdeklődők. A kastély jelenleg lakat alatt, így a rendezvény kezdeményezője, szervezője, a kastély egyik örököse, báró Liptay Antal a kultúrházban köszöntötte a népes közönséget, és a kultúra, az identitás megőrzésének fontosságáról szólt, mint mondta: „a széthúzás csak az ellenségeinknek kedvez”. A kultúra, a komolyzene iránti tisztelet és a minél szélesebb körben való megismertetése volt a célja a rendezvénynek, emellett a helyi értékek megmutatása, felmutatása is nagy hangsúlyt kapott.

A Pro Arte et Natura Alapítvány meghívottja, a gyergyószárhegyi származású Szabó Levente hegedűművész koncertjére került sor. Felvezetőként a szárhegyi Danguly Tünde hegedűjátékát Kozma Zsombor, míg Kolcsár Borbála hegedűjátékát Mihály Csaba kísérte zongorán. A rendezvényen részt vett Szilágyi Zsolt, a Néppárt államfőjelöltje is.

A közösség összekovácsolásáért

Számos rendezvény közül nagy látogatottságnak örvendett az azonos nevűek teremlabdarúgó-bajnoksága. A szárhegyi családnevek focibajnokságára tizenöt csapat jelentkezett. Benevezni 10 éven felül lelhetett, és ezúttal hölgyek is labdába rúghattak. A foci népszerűsítése mellett a közösség összekovácsolása is céljuk volt a szervezőknek. A mérkőzések a sportszerűség nevében zajlottak bíró nélkül, a csapatokban a Szárhegyről elszármazottak is szép számmal vettek részt. Az I. Szárhegyi családnevek focibajnokságát a Len családnevűek nyerték, ebben a csapatban hölgy is bizonyította, hogy ért a focihoz. A másodikok a Györffyk, harmadikok a Csergők csapata lett. A bajnokságot közös bográcsozással zárták.

A falunapok alkalmával a hagyományápolásra is nagy hangsúlyt fektettek, népzene- és néptánc-előadásra, táncházba várták a kicsiket és nagyokat. A Cika-teremben a Negyven év képekben – fényképek a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont életéből címmel nyitottak kiállítást. Több koncertet, konferenciát is szerveztek, a népzenészek pedig nemcsak húzták a talpalávalót, hanem fakanalat is fogtak és ínycsiklandozó ételeket főztek a vásártéren, a legjobbat az alfalvi népzenészek csapata főzte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
Hirdetés