Újabb támogatót talált a Progym

Kétéves együttműködési szerződést kötött az Igazi Csíki Sör és a Progym – jelentették be szerdán a csíkszentsimoni sörgyárban.

Gergely Imre

2016. október 12., 19:252016. október 12., 19:25

Ez egy nagyon fontos első lépés – fogalmazott Kopacz Zoltán klubelnök az Igazi Csíki Sörrel kötött együttműködési megállapodás bejelentésekor. Rátz-Illés Mária, a sörgyártó képviselője elmondta, a cég támogatásának konkrét összege nem nyilvános, de annyit közölt, hogy ez a mai körülmények között egy komoly edzői fizetésnek felel meg. Emellett jelentős mennyiségű sörrel is hozzájárulnak a Progym rendezvényeihez.

Kopacz Zoltán kitért még arra, hogy a jégkorongcsapat ebben a szezonban a rájátszásba jutást tűzte ki célul, majd jöhetne a döntőbe jutás is. Ám ezeknél fontosabb, hogy a Progym egy kiegyensúlyozott fejlődés útján maradjon, jövőre is jó csapata legyen, amelynek mérkőzéseire szívesen megy a közönség. Hozzátette, a következő nagy cél a Mol Ligába való visszatérés lenne.

A csíkszentsimoni médiaeseményen jelen voltak a gyergyószentmiklósi csapat játékosai is. Vaclav Novak edző-játékos cseh szakértelemmel jelentette ki, az itt kóstolt sör igencsak elnyerte a tetszését. A söröző játékosokkal pedig közölte, az esemény miatt szerdán nem lesz edzés, de úgy készüljenek, csütörtökön kétszer olyan keményen kell majd hajtani.

Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a Bauer Romania gyergyószentmiklósi kirendeltségének illetékese, Rokaly Elvira hivatalosan is bejelentse: a sportfelszereléseket forgalmazó vállalkozás hároméves támogatói szerződést kötött a Progymmal. Elmondta, a cégvezető Páll Attila ugyan nem él Gyergyószentmiklóson, de származása ide köti, és feltett szándéka, hogy támogatásával segítsen a gyergyói hoki felemelkedéséhez.

Sándor Székely Ottó Progym-menedzser pedig megjegyezte: az új támogatókkal kötött egyezségek természetesen nagy segítséget jelentenek a piros-fehér klubnak, de még sokat kell dolgozni azért, hogy hosszú távon biztosítva legyen az anyagi háttér a jégkorongcsapat mögött.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluban, a család és a helyi közösség segítséget kér a megtalálásához.

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson

Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson
2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés