Egyhangúlag döntött a Nógrád megyei közgyűlés annak az együttműködési szándéknyilatkozatnak az elfogadásáról, amelyet a Hargita megyei önkormányzattal írtak alá a két megye közti testvérkapcsolat létesítéséről.
2016. december 16., 20:312016. december 16., 20:31
A december 15-én tartott ülésen Hargita megyét Bíró Barna Botond (fotón középen) önkormányzati alelnök képviselte, és elmondta, hogy a testvérmegyei szándéknyilatkozatot báró Lipthay Antal, Szécsény város díszpolgára sugallatára kezdeményezték, akit idén Hargita Megyéért Díjjal tüntettek ki, mert a gyergyószárhegyi Lázár-kastély 13/24 tulajdonrészét a Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozta, hogy a kastély végre megnyithassa kapuját a látogatók előtt, s ezáltal újra szolgálhassa a szárhegyi közösséget. Ez alapozta meg Hargita Megye Tanácsa kezdeményezését, hogy a szándéknyilatkozatot, majd a későbbiekben a megállapodást is megkössék Nógrád megyével – hivatkozik az alelnökre az önkormánhyzat sajtószolgálata.
Hargita megye tíz magyarországi megyével ápol testvérkapcsolatot, jelenleg Vas megyével és Nógrád megyével van folyamatban a kapcsolat létesítése.
Az együttműködési megállapodás érinti a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a szociális ágazat, a sport, a környezetvédelem, valamint az egészségügy területét.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!