Terelőutat építenek Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Gyergyószentmiklósra Szárhegy irányából bevezető utat az Állomás utcával köti majd össze az az út, amelynek építéséhez hétfőn született meg az első közigazgatási döntés. A városi képviselő-testület szavazott arról, hogy a jelenleg sáros mezei utat saját tulajdonaként telekkönyveztesse az önkormányzat.

Gergely Imre

2016. március 14., 19:132016. március 14., 19:13

2016. március 14., 19:132016. március 14., 19:13

Az út – ha megvalósul – az egykori IJECOP szomszédságában, a vasút mellett kapcsolódik az Állomás utcához, és innen a mezőn át vezet a szárhegyi útra. Ez az áthaladó teherforgalom egy részétől mentesíti majd a város érintett útszakaszait – hangzott el a testület rendkívüli ülésén. A beruházás Hargita Megye Tanácsának költségvetéséből valósul meg. Amint azt Nagy Zoltán megbízott polgármester közölte, erről született megegyezés a helyi és a megyei önkormányzattal. 

Az útépítés első előfeltétele, hogy tulajdonjogi szempontból rendezett legyen az érintett terület. A 910 méter hosszú, tíz méter széles földdarab a készülő parcellázási tervekben is mint út szerepel, de a városnak jelenleg semmilyen erre vonatkozó igazoló irata nincs. A hétfőn megszavazott tanácshatározat a telekkönyvezést teszi lehetővé. Ha az megtörténik, a területet átadja a város a megyei önkormányzatnak, hogy az az útépítést elvégezze.

Felvetődött a kérdés, hogy miként érinti a beruházás az érintett gazdálkodók tulajdonjogát, hiszen a most létező mezei út 3–4 méter széles, a többit mezőgazdasági területként használják a gazdák. Nagy Zoltán közölte, a jelenlegi területhasználat csupán a szokások alapján történik, a gazdák nem rendelkeznek birtoklevéllel, telekkönyvvel. Ugyanakkor megnyugtatásul közölte, a gazdák által használt területek nagysága nem fog semmivel sem csökkenni, esetleg „elcsúsztatják”, azaz a földjük pozíciója változik meg bizonyos mértékig.

A megbízott polgármester előterjesztésében elmondta, amellett, hogy az áthaladó forgalomtól mentesíti a várost a tervezett út, megépítése azért is fontos lenne, mert abban a térségben képzelik el majd a későbbi fejlesztések során az új ipari zónát, zöldmezős beruházásoknak köszönhetően.

Mint kiderült, ha az elindított papírformaságokkal időben tudnak haladni, az út egy éven belül el is készülhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete

Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson

Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson
2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés