
Fotó: Keresztes Zoltán
Több település támogatásáról is döntött a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete pénteki soros ülésén.
2015. szeptember 28., 11:262015. szeptember 28., 11:26
Költségvetés-módosítás révén Kászonaltíz község közel félmillió eurót kap azért, hogy egy jelentős összeget hozó uniós pályázatát el tudja számolni, Gyimesfelőlok községet pedig több mint százezer euró értékben segítik, hogy az ugrapataki községi út felújítására nyert uniós forrást le tudja hívni – tájékoztatott a megyei tanács sajtószolgálata.
A tartalékalapból Oroszhegy községnek, a székelyszentkirályi iskola számára 387 ezer lejt különítettek el, Csíkrákosnak pedig 161 ezer lejt, hogy a fűtést biztosíthassák mindkét helység tanintézetében, és a gyerekek jó körülmények között tanulhassanak. Emellett 23 település útjaira utaltak ki pénzt a megyei tanács pályázata nyomán, amelyet a polgármestereknek hirdettek meg. Ennek nyomán 46 igénylés érkezett be, ebből 23 teljesítette azt a feltételt, hogy legyen terv, műszaki dokumentáció az illető beruházásra, és hogy az év végéig kivitelezhetők legyenek a munkálatok.
A roma gyerekek iskolaelhagyása elleni programra 40 ezer lejt különítettek el, az összeget kirándulások szervezésére és tanfelszerelések biztosítására fordítják.
Hargita megye is képviselteti magát abban a folyamatban, amelyben Sepsiszentgyörgy az Európa Kulturális Fővárosa projektre pályázik Székelyföld nevében, a 2021-es évre. Az erről szó állásfoglalást egyhangúlag szavazta meg a döntéshozó testület Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelenlétében, aki előtte ismertette a projektet. A megyei tanács alintézménye, a Hargita Megyei Kulturális Központ belép a Terra Siculorum 2021 Egyesületbe, amelyet társulás céljából hoznak létre, és amelynek leendő alapító tagjai Sepsiszentgyörgy, a Hargita Megyei Kulturális Központ és Kovászna Megyei Művelődési Központ. A társulás feltétele ezerlejes hozzájárulás az alaptőkéhez, illetve 100 ezer lej tagságdíj, melyet a Hargita Megyei Kulturális Központ mint a megyei tanács alintézménye szubvencióként kap.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!