Szeressétek a csendet!

– Czikó László lelkipásztor azt mondta, lejárt egy mandátumnyi idő, négy év, mennie kell. Ilyen a pap élete...

– Eljött az ideje, hogy elmenjek. Megérett a helyzet arra, hogy plébános legyek. Plébánosnak lenni sok mindenben más, mint a segédlelkészi beosztás. Tizenkét éve vagyok pap, elég sok helyen jártam, külföldön és Erdélyben is, rengeteg munka, rengeteg tapasztalat gyűlt össze.

– A kijelentés mögött állhat az, hogy a jelenlegi felettesével, Bartos Károly plébánossal nem volt a legjobb az együttműködés?

– Erről nem kell beszélni, ami nem működött gördülékenyen, tisztáztuk, lerendeztük. Feszültség mindenütt van, családban is, természetes, hogy köztünk is voltak nézeteltérések, de ha nem lettek volna, azt hiszem, akkor is elmennék.

– Arról beszélnek a városban, hogy az elhelyezéskérés mögött egy másik szándék is áll: kilépni a papságból. Ezért végzi az egyetemet Czikó László, hogy új pályára lépjen. Van ennek alapja?

– A kilépésekről divatszerűen folyamatosan beszélnek Gyergyószentmiklóson, de nekem ez eszembe sem jutott. Segítő szakma tanulása és papság nem zárja ki egymást.

– Nem lehet még tudni, hová szól majd a kinevezés. Mi az, amit nem szeretne vállalni?

– Mivel én kértem az elhelyezésem, hogy plébános lehessek, így nyitott vagyok bármire. Ez egy új élet kezdete, biztos, nem lesz egyszerű feladat. De mindig számolhatunk azzal, hogy van isteni gondviselés. Őszintén szólva én a gyergyói éveket is gondviselésnek éltem meg a nehézségeivel együtt.

– Prédikációjában arra biztatta a híveket, ne féljenek. Ennyire jellemző a gyergyóiakra a félelem?

– Igen. Nem állítom, hogy nincs más ilyen közösség, nem ismerem annyira Erdélyt, de ahol eddig szolgáltam, ekkora félelem sehol sem volt. Itt az emberek bezárkóznak, nem mernek nyitni sem az újdonságok felé, sem egymás irányában. Nem vállalják a mély kapcsolatokat sem, s ez a félelem jele. Szenvednek, mert a zárkózott ember mindig szenved. Én azt mondanám ezzel szemben, hogy a bátraké az élet. És persze, visszaélnek, ha nyitott vagy, de attól még az élet megy előre, nem ok ez a bezárkózásra.

– Visszaéltek azzal, hogy ön nyitott volt?

– Ki nem tapasztal visszaélést, kinek nem használták ki az őszinteségét? De ez nem jogosít fel a bezárkózásra. Jézus jó szándékával is visszaéltek.

– Mi az, amit rossz itt hagyni Gyergyószentmiklóson?

– Az emberek szeretetét nehéz itt hagyni. Zárkózottak ugyan, de van bennük hajlam a nyitásra. Én tudatosan bontottam le falakat, a pap és a hívek közötti viszonyt próbáltam közelebbivé tenni. Több fal leomlott, és ennek örvendek. Voltak nehézségek is, tavaly fontolgattam, hogy elmegyek innen, de tudatosan eldöntöttem, maradok még egy évet, a szép három év után vállalom a nehezet. És jól döntöttem.

– Van-e tanács, javaslat búcsúzóul a híveknek?

– Elmondtam, újra mondom: ne féljetek. És szeressétek a csendet. Tudatosan kell keresni, mert a csend sok mindent helyre tesz, és ebben érezhető Isten átölelő szeretete.

Megérett az ember, megérett az idő

Megérett az ember, megérett az idő – így fogadta a Szent István-plébánia plébánosa Czikó László káplán távozási szándékát. „Ésszerű döntést hozott; Czikó László érett és képzett ember, saját pasztorációs elképzeléseit segédlelkészként nem tudná megvalósítani. A családban is, ha felnő a gyermek, már saját döntéseket akar hozni, nem tűri el, hogy szülei mondják meg, hogyan élje az életét. Ebben az esetben is ilyen helyzet alakult ki: felnőtt a gyermek” – fogalmazott Bartos Károly. Úgy gondolja, ha valaki éretté válik, és nem teszi meg a szükséges lépést, akkor elkezdődik a leépülése. „Olyan ez, mint a megérett gyümölcs a fán, ha nem szedik le, romlani kezd. És én ezt le is írtam róla, mert rendszeresen kell az érsekség felé véleményezni plébánosként a segédlelkész munkáját. Ő is elolvashatta, mert ott van az iktatóban.”

Bartos Károly beszélt az egyházi szabályokról is, miszerint a segédlelkészt akár évente új helyre küldhetik, számos ok miatt: ha botrányosan él, ha plébánosa kéri elhelyezését, ha ő szeretne új helyen dolgozni, illetve ha az érsek úgy látja, épp egy ilyen jellemű emberre lenne szüksége valahol egy helyzet megoldása érdekében. Elhelyezés előtt egy hónappal közli az érsekség, hol lesz az új helye. „Ilyen a rendszer, akkor is, ha a papoknak jobb lenne hamarabb tudomást szerezni az új közösségről, odalátogatni, elkezdeni a beilleszkedést és számbavételt.”

A plébános fontosnak tartja, bárhol is szolgáljon a pap, a lényeg, hogy ő csak híd legyen, ne maga, hanem az egyház köré gyűjtse a híveket. „Mi az embereket Krisztushoz kell közelebb vigyük, az egyház nem pap-, hanem Krisztus-központú.” Óva intené épp ezért a híveket attól, hogy próbálják visszatartani a távozni akaró lelkipásztort.

Bartos bízik abban, hogy Czikó után újra jó munkatárs kerül mellé. Hogy miért? Mert bízik a gondviselésben, és úgy gondolja, a kellemetlen dolgok sem véletlenek. „Azt szeretném, hogy őszinte, szerény ember legyen, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, és ha szereti a munkáját, vidám pap tud lenni.” A plébános nem tudta megerősíteni azt a hírt, miszerint őt is elhelyeznék Gyergyószentmiklósról, mint mondta, ilyesmit vele nem közöltek. Tisztában van vele, hogy nem mindenkinek tetszik a munkája.

„Amikor a püspök elé letérdeltünk, ígéreteket tettünk, és azokat be kell tartsuk – amíg nem kérnek tőlünk ésszerűtlenséget. Engedelmességet kell fogadjunk, szegénységet, hogy az átlagember életét éljük, vállaljuk a házasság nélküli életformát, a nőtlenséget. Ezen ígéretek vállalásában minden papot segítsen az Isten!”