
Fotó: Veres Nándor
Elkezdődött a 2015-ös évi mezőgazdasági támogatások kifizetése. A támogatásigénylő 26 ezer Hargita megyei gazdából több mint húszezer számára utalják a SAPS, redisztributív és országos kiegészítő támogatást a következő időszakban – számolt be a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője.
2016. április 12., 11:072016. április 12., 11:07
„Mostanig előkészítettünk 20 544 támogatási kérelmet kifizetésre, azaz ennyi gazda folyószámlájára érkezik pénz az elkövetkező egy-két hétben” – tudtuk meg Haschi Andrástól. A megyei APIA igazgatója továbbá kifejtette, az említett kérelemszámból 1265 esetében már kiállították a fizetési utalványt, ezen gazdák már napokon belül megkaphatják a támogatási pénzüket. További 12 260 gazda számára kedden és szerdán készül el a fizetési utalvány, azt követően pedig további 7019 gazdáét is kiállítják.
A támogatáskifizetésben részesülő gazdáknak utalják a területalapú alaptámogatást (SAPS), amely hektáronként 79,73 euró (352 lej), illetve az úgynevezett redisztributív támogatást, amely értéke egy és öt hektárnyi területig 5 euró (22 lej) hektáronként, míg az 5–30 hektár közötti területre 51,07 euró/hektár (225,6 lej). Ugyanakkor fizetik az országos kiegészítő támogatást, amely szántőföldekre 19,19 euró (85 lej) hektáronként – ismertette az intézményvezető. Kiemelte ugyanakkor, hogy az a 12 ezer gazda, aki tavaly SAPS-előlegben részesült, azok természetesen a fennmaradó összeget kapják meg – hiszen a 79 euróból előlegként 53-at folyósítottak már, tehát további 26 euró kerül majd az érintettek számláira.
Emellett dolgoznak azon, hogy a fennmaradó hatezer gazda is mihamarabb megkapja az igényelt támogatást. Azok között, akiknek még várniuk kell a támogatásra, van aki ellenőrzés alá esett, van akinek hibák miatt nem is jár majd támogatás, de olyan is, aki csupán még nem került sorra – számolt be Haschi András. Mint ismeretes, Hargita megyében tavaly több mint 26 ezer gazda jogosult a területalapú támogatásra, ők majdnem 178 ezer hektárnyi földterületre igényelték a juttatást, így összesen közel 13 millió euró érkezik majd SAPS-alaptámogatásként a megyébe.
Az ügynökség vezetője belátta, a kifizetéseket illetően a korábbi évek gyakorlatához képest késésben vannak. Ugyanakkor megjegyezte, a 2015-ös támogatások kifizetése 2016. június 30-áig kell megtörténjen, ennek értelmében pedig nem lehet még késésről beszélni.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!