
Majdnem nyolcszáz olyan nyugdíjas van Hargita megyében, akiknek a román állam mellett legalább egy uniós ország folyósít nyugdíjat. Köztük van olyan, akinek húsz lejnél is kisebb a hazai öregségi javadalmazása.
2016. május 13., 13:592016. május 13., 13:59
Közel nyolcszázan kapnak a hazai mellett külföldi nyugdíjat is Hargita megyében. Ők mindkét országban dolgoztak, ezért kaphatják két forrásból is az öregségi javadalmazást. Arról nincsenek adatok, hogy mekkora a legkisebb, illetve a legnagyobb külföldi nyugdíj, csupán annyit tudnak, hogy van olyan személy, aki húsz lejnél kevesebbet kap a Romániában ledolgozott évei után, azonban olyan is akad, akinek a kétezer lejt is meghaladja a havi juttatása. Bán Katalinnak, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetőjének tudomása szerint az érintettek közül legtöbben Magyarországon, Németországban, illetve Ausztriában dolgoztak.
Sok olyan nyugdíjas van, aki élt a Magyarország és Románia közötti nyugdíjkonvenció lehetőségével, és bár itthon dolgozott, Magyarországon kérte az előnyösebb nyugdíjat. 2007 előtt lehetőség volt arra, hogy azok a személyek, akiknek első fokú rokonai Magyarországon éltek, az itthon ledolgozott idő után járó nyugdíjukat Magyarországon, az ottani nyugdíjtörvény kritériuma szerint kapják kézhez. Miután Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz, ez a lehetőség megszűnt, és már csak attól az országtól igényelhető nyugdíj, ahol az illető dolgozott – ismertette Bán Katalin.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!