A felvételi jegyek és a továbbtanulási opciók alapján több mint ezernyolcszáz, nyolcadik osztályt végzett diákot soroltak be a Hargita megyei középiskolai osztályokba eddig a számítógépes elosztáson. Több mint harmincan nem jutottak helyhez.
2016. július 26., 10:072016. július 26., 10:07
2016. július 26., 10:082016. július 26., 10:08
A nyolcadik osztályt végzett, középiskolában továbbtanulni kívánó diákok és szüleik július 12-ig tölthették ki az iskoláikban a beiratkozási lapokat, amelyekbe a személyes adatok mellett a továbbtanulási opciókat, azaz a választott középiskolai osztályaik kódjait is be kellett írniuk. A tanulók felvételi jegyei és a megjelölt továbbtanulási opciók alapján július 20-ig számítógépes program osztotta el őket a középiskolai osztályokba.
Az oktatási tárca által közzétett adatok szerint Hargita megyében 2030 helyet hirdettek meg a nyolcadik osztályt végzett diákok számára. Az első beiratkozási szakaszban 1826 diák jutott be valamelyik középiskolai osztályba, a helyek közel tíz százaléka (204) pedig betöltetlenül maradt. A Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől megtudtuk, hogy a megyében 31 tanulót nem osztottak be egy tanintézetbe sem, mivel a beiratkozásnál kevés továbbtanulási opciót (iskolai osztályt) jelöltek meg, amelyek közül egyikbe sem jutottak be a felvételi jegyeik alapján. Mellettük pedig még van kilenc hargitai diák is, akik más megyei iskolákat jelöltek meg a beiratkozás során, de nem jutottak be. Őket a felvételi második szakaszában osztják el a megmaradt helyekre, amely csütörtökön zárul.
A megyében üresen maradt középiskolai helyek leginkább a szakközépiskolákban, illetve a kisvárosi középiskolák elméleti osztályaiban vannak. A tanügyminisztérium honlapján az is megtekinthető, hogy melyik középiskolában milyen szakokon vannak még helyek. A felvételi további fordulóiban ezekre a megmaradt helyekre pályázhatnak a még be nem jutott diákok. A pótvizsgára maradt tanulók számára augusztusban lesz még egy elosztás a megmaradt középiskolai helyekre.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!