Augusztusra nem hagyhatta jóvá az addigi formában a Hargita megyei oktatási rendszerben dolgozók béreit a tanfelügyelőség, mivel hozzá kell igazítaniuk a béreket kezelő számítógépes programban szereplő állásokat a szaktárca által korábban jóváhagyott sarokszámokhoz. A rendszerbe be kell vezetni a keddtől kötelező leépítéseket is, miközben egyes tanintézetek esetében erről még tárgyalások folynak.
2015. augusztus 31., 18:082015. augusztus 31., 18:08
Az oktatási tárca valóban szigorított, ezért előfordulhat, hogy késni fog a tanügyi rendszerben dolgozók augusztusi béreinek kiadása – tudtuk meg Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelőtől, amikor annak az információnak az igazságtartalmát ellenőriztük, miszerint nem tudnak fizetést adni azokban az iskolákban, ahol nem férnek bele az állásokra megszabott keretszámokba.
A főtanfelügyelő kifejtette, miután az iskolák feltöltötték augusztusi bérigényüket az oktatásban dolgozók állásait és béreit nyilvántartó számítógépes rendszerbe, a tanfelügyelőség nem tudta azokat jóváhagyni, ahogy azt eddig tette, a programban ugyanis az erre szolgáló parancs helyett a szaktárca egy üzenete fogadta, amely szerint nem férnek bele a korábban jóváhagyott sarokszámokba az állásokkal, ezt pedig korrigálniuk kell. A jóváhagyási lehetőséget egyébként nemcsak Hargita, hanem több más megyében is megvonták a tanfelügyelőségektől – mondta Görbe Péter. Közölte, utánajártak a problémának, és kiderítették, hogy egyes, nyár idején nem fizetett, de a nyilvántartásban továbbra is szereplő órabéres állások miatt jelezte a rendszer a túllépést, aminek korrigálása folyamatban van. Ez valószínűleg késlekedést okozhat az augusztusi bérek kiadásában – figyelmeztetett Görbe.
Az oktatási minisztérium már augusztusban meghozott kényszerítő intézkedése nem sok jót ígér szeptemberre, amikor – amint az már ismert – Hargita megyében 161 kisegítő oktatói személyzeti és kisegítő személyzeti állást kell leépíteni. Görbe Péter elmondta, el kell kezdeniük feltöltetni az állásokat és béreket kezelő számítógépes rendszerbe a szeptember elsejétől érvényes tisztségek számát, mert eszerint kell kiszámolni az e havi béreket, közben pedig egyes tanintézetekkel még tárgyalnak arról, hogy milyen állásokat lehet lefaragni. Amint arról többször írtunk már, a tanintézeteknek kiközölték, hogy az állások diáklétszámra alapozott országos átlagához és a megyének jóváhagyott sarokszámokhoz viszonyítva mától hány állást tarthatnak fent. A megyében 89 óvoda, iskola nem fért bele a megszabott keretbe, ők 0,25 és 22 közötti állást kellett leépítsenek. Görbe Péter hétfői nyilatkozata szerint az érintettek többsége megoldotta az állások számának csökkentését, de sokan figyelmeztettek arra, hogy ilyen körülmények között nehéz lesz az óvodák, iskolák működtetése. 16 tanintézettől még nem ismertették, hogyan oldják meg a leépítéseket, vezetőikkel beszélnek még a napokban a lehetőségekről – közölte a főtanfelügyelő. Elmondta azt is, közben egy folyamodványt ír az oktatási tárcához arról, hogy milyen helyzetet teremtenek a leépítések, mennyit sikerült ezekből megvalósítani és hogy milyen enyhítésekre lenne szükség egyes óvodák, iskolák számára.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!