Nagyon hamar, nagyon sok adomány gyűlt a kilencgyermekes családnak

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

Célba ért az adomány, amit a Gyergyói Hírlap és a Székelyhon olvasói gyűjtöttek a gyergyóditrói kilencgyermekes családnak. Hálásan köszöni Szőcs Mária, az édesanya mind a ruhaneműt, mind az ágyneműt, akárcsak a tartós élelmiszereket.

Tamás Gyopár

2017. március 08., 09:032017. március 08., 09:03

Ismét összefogtak az olvasóink, egy család mindennapjait könnyítették meg adományaikkal. Többen interneten keresztül reagáltak, más pedig személyesen ajánlotta fel, segítene azzal, amivel tud. Persze, többen is a támogatók közül legszívesebben készen fürdőszobát „gurítottak” volna Ditróba, vezetékes vízzel együtt a kilencgyermekes családnak, amelyet az apa alkalmi munkákból tart el. A napszámból Szőcs Máriával közösen hat gyereküket nevelik, a nagyok nagyrészt családi ünnepekkor mennek haza, de őket is lehetőségük szerint támogatják.

Sorra keresték meg szerkesztőségünket gyergyószentmiklósiak és csomafalviak is, hogy olvasva a riportot, eszükbe jutott, mi mindennel segíthetnék Balláékat. Szinte naponta akadt egy-egy olvasó, aki közölte, hozzájárulna a család életének könnyebbé tételéhez. Még két hét sem telt, hogy a sorsukról olvashattak, és már több zsáknyi adomány gyűlt. Szűkösnek bizonyult a kis személyautó, pedig hátsó üléseit is vízszintesre állítottuk, amikor a paplanoktól kezdve a plédeken át, a vadonatúj ruhaneműket, gyerek- és felnőttlábbeliket, ágyneműhuzatokat, játékokat, tanszereket bepakoltuk. Tartós élelmiszerből rizs, liszt, lencse, szárazbab, édesség, házi lekvárok, és szalonna is került a csomagokba.

Nos, így teljes rakománnyal érkeztünk a Kőrösi Csoma Sándor utcai portára, melynek udvarán talpig rózsaszínben, akárcsak egy kora tavaszi eperszem, a kétéves Barbara Katalin tipegett. Testvérei iskolában, óvodában voltak. Bennebb kerülve, az automata mosógép üzemelt a szokásos módon: két lavóros megoldással, kútból hordott vízzel. Ezúttal a már férjhez ment lánynak segítve, „nagymosott” a masina.

Szőcs Mária nem sejthette, mit keresünk ismét otthonukban, kissé hihetetlen volt számára, mikor közöltük, hogy adományokkal érkeztünk. A kislány néhány játékkal kezében édesanyja ölébe kérezkedett, hiszen az nyújt biztonságot, ha idegenek vannak közelében. Többször is tértünk a csomagokkal, a kislány is mosolyra váltott. „Köszönöm mindenkinek, hihetetlen, hogy ennyi segítőkész ember van! Az Isten segítse őket!” – hálálkodott az édesanya. Hogy kiknek? Minden, neve elhallgatását kérő adományozónak, akik ha fürdőszobával nem is, de sok-sok holmival, köztük vadonatúj törölközőkkel lepték meg a családot, annak reményében, hogy majd a fürdőszoba polcán lesz a helyük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
Hirdetés