Igyekezzenek a rózsahimlő, kanyaró és mumpsz elleni védőoltások beadásával – szólította fel a közegészségügyi igazgatóságokat az egészségügyi minisztérium. A szaktárca felhívását azzal magyarázza, hogy két megyében is megnőtt a kanyarós megbetegedések száma. Hargita megyében felkészültek a járvány megelőzésére.
2016. április 04., 19:232016. április 04., 19:23
Fel vannak készülve a járvány megelőzésére, rendelkeznek ún. ROR-oltóanyaggal, amely a kanyaróval, rózsahimlővel és mumpsszal szemben nyújt védettséget – tudatta lapunkkal Tar Gyöngyi. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője arról is beszámolt, hogy Hargita megyében 96,37 százalékos az átoltottsági arány, ami nagyon jónak számít. Inkább a falvakban fordul elő, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű családok nem oltatják be gyermekeiket. A szakhatóság olyan esetekről is tud, amikor bizonyos konspirációs elméletek miatt nem engedik a szülők a vakcinák beadását.
Beszterce-Naszód és Kolozs megyében több kanyarós megbetegedést is jegyeztek az elmúlt napokban. Tar Gyöngyi szerint az ilyen típusú járvány nagyon gyorsan terjed, és olyan súlyos szövődményei lehetnek, mint például az agyvelőgyulladás (encephalitis). A megelőzés érdekében arra biztatja azokat, aki még nem oltatták be gyermekeiket, adassák be a vakcinát.
Az oltást 12–15 hónapos korban kell beadni, majd ezt két emlékeztető vakcina követi, öt-, illetve hatéves korban. Aki átesett a betegségen, életre szóló immunitást kap, nincs szüksége védelemre. Aki bizonytalan abban, hogy kapott-e oltást vagy sem, inkább kérje azt – javasolja a közegészségügyi igazgatóság vezetője.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!