
Fotó: Veres Nándor
Több mint 50 erdélyi magyar vállalkozó élt a lehetőséggel, amelyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház első székelyföldi exportakadémiája nyújtott számukra: a határon túli magyar cégeknek szervezett konferenciát szerdán tartották a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő szállodában.
2016. november 16., 17:262016. november 16., 17:26
2016. november 16., 19:552016. november 16., 19:55
Többek között a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok kialakításáról, azok erősítéséről, illetve az exportismeretek átadásáról szólt az a külpiacra felkészítő tréning, amelyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezett Csíkszeredában. A képzésen több mint 50, többnyire a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a faipar területén tevékenykedő vállalkozó vett részt, főként Hargita megyéből.
Orosz-Pál Levente, a Magyar Nemzeti Kereskedőház székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője köszöntő beszédében elmondta, Románia külkereskedelmi forgalma 2016 első félévében meghaladta a 60,8 milliárd eurót, megyékre lebontva export tekintetében első helyen (az önállóként szereplő Bukarest mellett) Argeş, Temes és Arad megyék állnak, a székelyföldi megyék azonban a sor végén kullognak. Ezen az exportakadémián lehetőséget kaptak a Hargita megyei és más erdélyi magyar vállalkozások, hogy szakmai tudásra és gyakorlati ismeretekre tegyenek szert a külpiacok „meghódítását” illetően.
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója elmondta, a kereskedőház célja, hogy lehetőséget teremtsen minden olyan vállalkozónak, akinek exportképes terméke, szolgáltatása van. Az elmúlt évben 21 külpiaci irodát nyitottak a határon túli területeken, hogy a külhoni magyar cégek számára is elérhetővé tegyék azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a kereskedőház nyújtani tud: például a képzéseket, külpiaci információkat, kapcsolathálókat. Romániában öt irodát működtetnek, ezek közül hármat Székelyföldön: Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy ezek az alkalmak üzletkötésre teremtenek lehetőséget, továbbá arra, hogy információhoz jussanak a vállalkozók, illetve tájékozódjanak, hogy merre is halad a világ. A diplomata arra kérte a vállalkozókat, hogy forduljanak bizalommal a kereskedőház irodáihoz, vagy akár a konzulátushoz.
Tánczos Barna szenátor az esemény kapcsán kiemelte, hogy ennek az exportakadémiának lesz folytatása. „A kereskedőházzal közösen kialakítjuk azokat a célirányos, cégekre szabott tevékenységeket, amelyekkel a székelyföldi húzóágazatokat segíteni tudjuk, mint például az IT (információtechnológia), élelmiszeripar, faipar vagy akár új ágazatként az autóipart is, amelyeknek fejlődéséhez hozzá tudnak járulni a magyarországi partnereink” – vetítette előre Tánczos. Az exportakadémia következő állomása a délvidéki Szabadkán lesz.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!