
Fotó: Veres Nándor
Folyamatban van a beszerzése a rászoruló gyermekek számára a tanévkezdés után nyújtandó ingyenes tanszercsomagoknak. Mivel évről évre csökken a jogosultak száma – akárcsak a beiskolázott tanulóké –, idén is kevesebbet rendel a tanfelügyelőség, mint tavaly.
2016. augusztus 02., 18:512016. augusztus 02., 18:51
2016. augusztus 02., 18:592016. augusztus 02., 18:59
A 2016-2017-es tanévben is kapnak ingyenes tanszercsomagokat – az erre vonatkozó kormányzati program keretében – a rászoruló elemi és általános iskolások. A csomagok tartalma idén sem változik: az előkészítő és első osztályosok számára iskolatáskát is tartalmaznak, a nagyobbak füzeteket, írószereket, tanszereket kapnak. A szabályok szerint tanszercsomagot azok az iskolások kapnak, akik családjában az egy főre eső jövedelem nem haladta meg az igénylés előtti időszakban az országos bruttó minimálbér felét. Az igényléseket tanévkezdés után lehet leadni, a korosztályonként összeállított csomagokat pedig tanév elején szokták kiosztani.
Csukás Leventétől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatójától megtudtuk, hogy már tavasszal felterjesztették az oktatási minisztériumhoz a megyében élő rászoruló tanulók számára vonatkozó idei becsléseket és a tervezett összeget, amelyre tanszereket vásárolnának. Az előző évek adataira és a rászoruló gyerekek számának csökkenésére alapozva idén 8314 gyerek számára rendelnének tanszercsomagot, és erre a célra 226 615 lejt igényeltek a szaktárcától. Ez a szám még a tanévkezdés után leadott kérések alapján változhat, ha ennél több igénylés lesz, még tudnak utólagosan is rendelni – jegyezte meg Csukás. Tavaly tavasszal egyébként 14 688 tanszercsomagra adott le kérést a tanfelügyelőség, ehhez képest tanévkezdéskor csak 11 094 tanulói igénylés volt.
A fentebb leírt becslések alapján a tanfelügyelőségen már elindították a közbeszerzési eljárást a tanszercsomagokra vonatkozóan, amelyet várhatóan jövő héten elbírálnak az illetékes szervek – mondta Csukás Levente. Hozzátette, valószínűleg jövő hónap elején köthetik meg a szerződéseket a licitet nyert beszállító céggel, amely szeptemberben várhatóan le is szállítja majd a tanszercsomagokat. Előfordulhat azonban – fűzte hozzá Csukás –, hogy a tavalyi évhez hasonlóan elhúzódik a közbeszerzési eljárás, így jóval iskolakezdés után kapnak tanszercsomagot a tanulók.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!