Próbálkozni kell, mert semmiből semmi lesz csupán – mondja a gazda. Az viszont nem titok, hogy ha „túltermelnek” a tojó japán fürjek, ami azt jelenti, hogy éppen nincs kereslet, akkor a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Páli Szent Vince ház napköziseinek feltarisznyálják kirándulások alkalmával.

„Eleinte nem volt külön házuk a szárnyasoknak, az istállóban laktak, de ott a körülmények nem feleltek meg, nem volt maradásuk. Építeni kellett” – mesél a kezdetekről Bíró Mihály, a fürjesgazda, majd folytatja: „Leszakítottunk egy részt a tyúkok kertjéből. Felépítettük a fürjházat. Berendeztük ketrecekkel. Csomafalvi kováccsal készíttettük, mert inkább helyi embernek adtuk a pénzt. S beköltöztettük a fürjeket.” Az ok egyszerű, tudjuk meg: próbálkozni kell.

Bevallja, akkor még semmit sem tudott a fürjekről. Aztán a világhálóról, újságokból megtudakolta, mi fán terem a fürjtartás. Gyergyószentmiklósról megvásárolta az első madarakat, ott tanácsokkal is ellátták. „Utána kedvet kaptam hozzá. Humuleștire is jártam, onnan is hoztam héthetes fürjeket. Kilenchetesen elkezdtek tojni, igaz, nagyon aprókat, a maszlina nagyobb volt, mikor a tojások mellé tettük. Éppen vendégeink voltak, mikor bevittük a konyhába, lefotózták, s nagyon szórakoztak azon, hogy ebből mikor fogunk pénzt keresni. De amikor ajándékoztam belőlük, ízlett nekik. Aztán fotókat is küldtek a libamájjal töltött fürjtojásról” – mesélte Mihály.

„Ahol megfelelő takarmányt kapnak, évi háromszáz tojást is tojnak. De én nem vásárolok tápot, mert akkor a költés a keresetet meghaladja” – vallja be. Jelenleg annyit tud eladni, amennyiből megvásárolja az ételüket: kukoricát, búzát, kalciumot, valamint étolajat, almaecetet a vizükbe. „Nem biotakarmányt esznek, mert ha például a kukoricát vásárolok, nem tudhatom, hogy egyszer vagy hatszor volt-e vegyszerezve. Terület éppenséggel volna, de a kukorica itt nem terem meg. Ha keveréktápot vásárolnék, az drága lenne, igaz  nagyobb tojásokat tojnának” – fejtegeti a lehetőségeket Mihály, de rögtön hozzáteszi: „Úgy olvastam, hogy minél nagyobb tojásokat tojnak, annál gyakrabban kell cserélni az állományt, mert sérülnek. Gyakori állománycserére még nem vagyunk berendezkedve.”

Így hát elfogadja, hogy átlagosan minden második nap tojnak, bár ennek is van egy komoly feltétele: ha nincs stresszfaktor. Kitapasztalta ezt. „Három másodpercig zúgott a fúrógép, egyetlen lyukat fúrtam a gipszkartonba, s napokig nem tojtak. Egy nyári vihar után sincs tojás. Állandó 16 Celsius-fokos hőmérsékletet kell biztosítani, mert akkor érzik jól magukat, és nyugodt, csendes körülményeket. Reggel, este kicsit felgyújtom a villanyt, de éjszaka pihen a ház népe”.

Az is szóba került, hogy furcsán néztek rá a helybeliek, mikor kiderült, hogy mivel foglalkozik. „Faluszinten inkább megmosolyognak. Érdekes volt, hogy amint a gazdanapi kiállításon megláttak, sok hasznos tanáccsal láttak el, viszont kevesen vásároltak a helybéliek közül. Két dobozzal vettek meg, s aztán a kíváncsiskodó gyermekeknek ajándékba adtam, mert nagyon megtetszett nekik” – mesélte a tapasztalatát Mihály.

Bár helyben idegenkednek még az apró, szeplős tojásoktól, Marosvásárhelyre visznek időnként, és Magyarországra. „Most a környéken próbálunk piacot keresni. Pedig nem csupán olvastuk a jótékony hatását, a visszajelzések is igazolják. Cukorbetegek, gyomorfekélyesek, ágyban fekvők fogyasztották nyersen, és jótékony hatásról számoltak be. Van, aki bőrápolásra használja, arcpakolásként. Talán megszeretik a környéken is” – reménykedik, és hozzáteszi: „Még a tojásokból jövedelem nem volt, azon kívül, hogy a családnak van fürjtojás. Még hobbi. Két naponta takarítjuk, átlagban napi négy-öt órában foglalkozunk ezzel a hobbival” – mesélte Mihály.

Felesége szerint a fürjtojás süteményekbe is kitűnő, laskát is készített belőle. Négy és fél, öt fürjtojás egy tyúktojásnak felel meg, ő így adagolta. „Tükörtojást, bundás kenyeret, töltött fasírozottat, salátákat, bármit megeszek belőle, de nyersen nem kell még” – mondta Mihály.

Tamás Gyopár