
Fotó: Barabás Ákos
A Kájoni János Megyei Könyvtár jövőben is folytatja a tavaly elkezdett kistelepülési könyvtárfejlesztő programját.
2016. december 06., 21:542016. december 06., 21:54
Mint ismert, a könyvtár 2015-ben létrehozott egy könyvtárközi kölcsönzésre szánt, változatos tartalmú, tetszetős kivitelezésű új könyvekből összetevődő állományt, amelyet a programban részt vevő települések könyvtárainak meghatározott időre kölcsön ad. A lakosság a helyi könyvtárból kölcsönzi a könyveket és ugyanoda szolgáltatja vissza. A programra Hargita Megye Tanácsa 2015-ben 30 ezer, míg 2016-ban közel 15 ezer lejt utalt ki, szakmai megvalósítása a Kájoni János Megyei Könyvtár feladata a helyi könyvtárossal együttműködve.
„2017-ben a bögözi, oroszhegyi és bélbori könyvtár bevonását tervezzük teljesítményjavítás céljából, ugyanakkor kérésre részvételi lehetőséget nyújtunk további két községi könyvtárnak” – nyilatkozta Bedő Melinda, a Kájoni János Megyei Könyvtár a programfelelőse.
Hargita megye közkönyvtári hálózata a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárból, nyolc városi- és ötven községi könyvtárból áll. Az ötven községi könyvtárnak alig több mint fele teljesíti a működés olyan alapfeltételeit, mint szabályos nyitvatartás, valamint megfelelő közönségszolgálati és raktározási tér – tudtuk meg Bedő Melindától. Szakmai szempontból átlagosnak számít a helyi lakosság 5-10 százalékát bevonzó települési közkönyvtár; ez a teljesítménymutató értéke Hargita megye városaiban átlagon felüli (például Csíkszereda lakosságának 14 százaléka könyvtárlátogató), miközben falusi környezetben ez a szám sok esetben az átlagosnak mondott intervallum alsó határán mozog. További statisztikai adatok szerint, Hargita megye közkönyvtárai állománygyarapítása 70 százaléka városi környezetben történt.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!