Kilencgyermekes családban a mosógép is alkalmazkodik

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

Az udvaron szánkózásról árulkodtak a nyomok, ágyneműtornyok szellőztek, szárítóköteleken gyerekruhák minden méretben. Fánkillat fogadott a ditrói házban. Édesanya hat gyerekének készítette a finomságot. Balla Károly és Szőcs Mária otthonában jártunk. A családfő alkalmi munkából tartja el a famíliát, az asszony, akinek cipőjébe élesztőt és olajat tesz a Mikulás, kitalálta azt is, hogy vezetékes víz nélkül miként működtesse a napszámból vásárolt automata mosógépet.

Tamás Gyopár

2017. február 23., 18:492017. február 23., 18:49

A hat gyerek örömmel fogadja az idegeneket, nem bátortalanok egyáltalán, életrevalóságukról árulkodik az is, hogy az ajándékgyümölcsöt a vendégekkel meg is pucoltatják, s néhány perc után a legkisebb ölbe kérezkedik, a legnagyobb pedig, Kinga elkéri a fényképezőgépet és pillanatok alatt megtanulja kezelni, fotózza a kisebbeket. Szebbnél szebbek az apróságok, a lányok hosszú, súlyos szempillák alól tekintenek ránk, a fiúk pedig fürkésznek, folytatnák a szánkózást is, de kíváncsiak, mit is akarunk, és a készülő palacsinta is marasztalja őket.

Tíz gyermeket szült, most hat kicsi van a házban

Csak egy kilogramm lisztből sült palacsinta azon a szombaton, mert más is volt még ebédre. Amúgy kicsinek bizonyul a kilencliteres fazék, ha a család összes tagja egyszerre ül asztalhoz. Egy nappal korábban két és fél kilogramm lisztből készült a prézlis galuska, el is fogyott – mondja Szőcs Mária, az édesanya, aki tíz gyerekéből hatról gondoskodik nap mint nap. Mert tízet szült a 42 éves asszony, de egyik gyereküket hathetes korában betegség miatt elveszítették, a nagyok pedig többnyire csak a családi ünnepekkor látogatnak haza.

Testvérek Szőcsökül és Ballákul

A legnagyobb, a huszonhárom éves Enikő Remetére férjhez ment, az ő gyereke, Kristóf egy hónappal kisebb csak, mint féltestvére, Katalin Barbara. Enikő édesapjától törvényesen elvált Mária, a jelenlegi élettársával, az 53 éves Balla Károllyal nem kötött házasságot, szerinte nem a papír számít, az a fontos, hogy nyolc közös gyereküket együtt nevelik. Közülük a legnagyobb a húszéves Krisztina, aki Magyarországon próbál boldogulni. A tizenhat éves Balla Mónika pedig Enikőt segíti, vigyázva Kristófra, az unokaöccsére. A testvérek közül a sorban a 13 éves Balla Kinga, majd Balla Eduárd, Balla Arnold, Szőcs Nóra, Szőcs Nándor, és a kétéves Szőcs Katalin Barbara következik. „Édesapjuk a munka miatt nem tudta anyakönyveztetni a gyermekeket, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás” – magyarázza a különböző vezetékneveket Mária.


Egy elsőáldozás öt kereszteléssel összehangolva

Óhatatlanul adódott a kérdés a népes család láttán, hogy volt-e olyan pillanat, amikor megfordult fejükben, nem vállalják a következő gyermeket. „Volt, amikor mondtam Karcsinak…, de az én egészségem is fontos, inkább vállaltuk a gyermekeket. Nem bánom, annál szebb sincs, mikor egy elsőáldozáskor összegyűl a család. Tavaly Eduárd volt, idén Arnold következik, aztán Nórika.” Arról is szólt Mária, hogy a két kicsi még nincs megkeresztelve, de nemsokára sort kerítenek rá. „Amikor Mónika elsőáldozó volt, összehangoltuk, s akkor kereszteltük meg az öt gyermeket.” Az egyházközség tagjai, Mária hálásan mondja, hogy a helyi papbácsi segíti őket. „Másfél hete is hozott lisztet, cukrot, olajat.”

Aki eszik, annak dolgoznia is kell

A nagyobb lányok segítenek édesanyjuknak, Kinga, miután húga haját frizurának fonta, szaggatta volna a palacsintatésztát is, ám az még nagyobb gyakorlatot igényel. A fiúk egyetlen anyai szóra kimentek fát vágni. „Úgy van nálunk, hogy aki eszik, annak dolgoznia is kell” – mondta az édesanya. A férfipalánták sorban hozták a fánk alá a felaprított tűzre valót, amit nemrég édesapjuk szállított haza segítséggel. Legelőket tisztít, fenyőfacsapot szed össze a családfő mostanság, mert október óta állandó keresete nincs. Nem egyszer élelmet adnak munkájáért cserébe. A havi biztos jövedelmük az 500 lejt kitevő gyermekek utáni járandóság. „Múlt héten öt napig trágyát hordott, s kapott három méter fát. Az is kell” – mondja Mária, s egy könnyet is elmorzsol, de csak egy pillanatig érzékenyül el. Aztán olyanná válik ismét tekintete, mint akit már nem lep meg semmi, egyszerre ügyeli a palacsintát, átlátja a szobányi gyermeket, s velünk is beszélget közben.

Malac lett a napszámból

Több főállásra való munka jut Máriára, hiszen az otthonlévő kicsiket neveli, iskolába, óvodába járatja, főz, nyáron zöldséget termeszt. Ha úgy adódik, szénacsinálást vállal, ám az csupán idénymunka, így még beleférteti, hogy négy malacot hizlal. Külön története van a malackáknak is. „Tavalyelőtt nyáron napszámért dolgoztam, s két malacot vettem a lányoméktól, mert nekik is nehéz, s egyet ajándékba ráadtak. Kettőt levágtunk, s egyet megbúgattunk, tizenhárom malac született, ötöt megnyomott a koca, a többi megmaradt. Hármat adtunk a lányoméknak, kettőt eladtunk, a kocát pedig levágtuk karácsonyra” – meséli a gazdaság sikertörténetét, s a tervével megtoldja. „A malacok most már akkorák, hogy egyet egy ember egy zsákban nem bírna el, nemsokára levágjuk az egyiket, hogy ne kelljen az üzletben pénzt adni a húsért.”

Egyiknek egészséget, másiknak érettségit

A nagyobb gyerekeiért aggódik, a kicsiket tanulásra biztatja, akik szót fogadnak, mindennek örülnek, s hogy maradjon így, az édesség mellé virgácsot is hozott tavaly a Mikulás. Az édesanyának sem maradt üresen a cipője: élesztő és olaj került bele.

„Sajnálom, hogy a nagyobb lányok nem érettségiztek. Fontolgatom, hogy ősztől ráveszem Mónikát, hogy folytassa a tanulást. Nem szeretném, ha ingázna, tudom, hogy pontosan neki nem tenne jót, inkább Böjte Csaba atya otthonából kellene járjon” – morfondírozik, hogy gyermeke szebb jövőt lásson. „Biztatom a fiúkat is, hogy tanuljanak, a kisebb lányokat nem kell, főleg Kingát. Ötödikes koráig első tanuló volt, s most második” – meséli büszkén. Kinga vagy bolti eladó vagy pedagógus szeretne lenni. Édesanyja nyolcadik osztály után Csíkszeredába vagy Udvarhelyre küldené tanulni. „Mindent beosztunk inkább” – gondolkodik a megoldáson.

Amint tanulásról esik szó, a betűvetők kedvenc tantárgyukat sorolják: anyanyelv, matek, egyik pásztor, másik rendőr akar lenni, s ketten is mondják, nagy meglepetésünkre, hogy a román nyelvet kedvelik leginkább . „Fél lábam román,azért mondják”, fejti meg édesanyjuk. A legkisebb fiúért is külön aggódik, mert beteges, óvoda helyett otthon ápolja gyakran, de bízik abban, hogy megerősödik. A kis Barbara Katalint pedig, akit a nagyobbak is nevelnek, szólásra bírja időnként, hogy mihamarabb mondatokba foglalja közlendőjét.


Vezetékes víz nélkül is mos az automata mosógép

Balla Károly örökölte a házat, konyha-két szobából, illetve egy fürdőszobának való helyiségből áll. Pár méterre van a kút a bejárattól, ám a vize csak úgy jut be a házba, ha vederrel behordják, a szennyvizet pedig kiviszik. Furcsa is volt, mit keres a konyhában az automata mosógép. A családfő pásztorkodása idején vásárolták. Nem kis időbe telt, amíg megértettük, hogyan működhet vezetékes víz nélkül a masina. Mária leleményességéről árulkodik a beüzemelése: a nagy teknőt telehordják vízzel, azt ráteszik a gép tetejére, a megtápláló tömlő onnan szippantja a vizet, a kifolyó szennylé pedig egy másik teknőbe ürül. Nem csoda, hogy a legnagyobb vágya az, hogy bevezessék a vizet a házba. „Míg egészség van, nem panaszkodunk, nem pénz kell, csak a házba víz és egy fürdőszoba” – mondja, annak tudatában, hogy előbb új vakolat kell a fürdőszoba falára, mert „leduvadt a fal”, és új villanyvezeték, mert rövidzárlat miatt nem használható ott az áramforrás.

Ahogy sült, úgy fogyott is a finomság, a tálban mindig csak ugyanannyi volt. A gyermekek szánkózni készültek az udvarra. A ház és a kút közötti öt méteren suhannak bizonyára…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés