
Csomafalván folytatódott a kaláka, a polgármesteri hivatal, a helyi gazdaszövetkezet és az önkormányzat mezőgazdasági szakbizottsága szervezésében szombaton több mezei utat tettek rendbe.
2016. október 24., 23:462016. október 24., 23:46
A munkálatok ez alkalommal is több helyszínen folytak, feljavították a Fülöpútját, a Szegeletet, valamint folytatták a munkát a Mihálypataka felé vezető útszakaszon. A kalákában 24 személy vett részt, 14 munkagép volt a segítségükre.
„Úgy látjuk, szívesen jönnek, segítenek az emberek” – mondta a községvezető. Márton László-Szilárd polgármester jelezte novemberben, ha az időjárás engedi, folytatják a munkát. Egyik helyszín a Mihálypataki út lesz, ahol már dolgoztak, de nem sikerült befejezni, illetve vannak még olyan részek, ahol szeretnének dolgozni még az idén.
Azt is megtudtuk, ha nem lesz megfelelő az időjárás, akkor tavasszal folytatják a mezei utak rendbetételét.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
szóljon hozzá!