Jégkarnevált tartottak Gyergyócsomafalván

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

196 gyermek öltött jelmezt a hagyományos gyergyócsomafalvi jégkarneválon. A katicabogártól kezdve a fogkrémen át a bűvös kockáig ötletesebbnél ötletesebb jelmezbe bújva korcsolyáztak csütörtökön a Köllő Miklós iskola tanulói, akiket szüleik is elkísértek a parádéra. E napon kihasználták a jégpályát.

Tamás Gyopár

2017. február 17., 16:222017. február 17., 16:22

Farkas Erika és Jánosi Annamária tanítónők szervezték idén is a jégkarnevált. Az előkészítősöktől negyedikesekig mindenki farsangi-jelmezbe bújt. Míg korábban díjazták a legötletesebb jelmezeket, tavaly óta változtattak. Nem csoda, hiszen tegnap nem is lehetett volna eldönteni, kik kapják az első díjakat, mitől ötletesebb egy otthon készített minon-, mint egy szerzetes-, vagy egy „égő” gyertya-jelmez? Eredeti ötletekből nem volt hiány a gyermekek és nézők örömére. Így minden kicsinek egyformán járt emléklap, üdítő, édesség.

Az utóbbi napokban a csomafalvi szülők, nagyszülők kreativitásukat latba vetve ragasztottak, varrtak, hogy a gyermekek, unokák vágyát teljesítsék, elkészüljön az áhított jelmez. Nem újszerű a jégkarnevál megszervezése, hiszen a jelenlegi szülők is emlékeznek gyermekkori jégkarneválokra. Többen is állítják, a 70-es évek elején már biztosan megszervezték a télűző mulatságot. Bár volt olyan év is, például a tavalyi, amikor a helyi művelődési házban állt a bál, mert az időjárás miatt csak úszni lehetett volna a jégpályán.

Nemcsak jelmez, jég is kellett a karneválhoz. Ambrus Ignác, egykori jégkorongozó Gyergyószentmiklóson edzi a gyermekeket. Ha tehetné, még több csomafalvi kicsivel megszerettetné a korcsolyázást, a jégkorongot, így érthető, hogy a csomafalvi pálya önkéntes mindenese. A karnevált megelőző napon éjfélig csinálta a jeget segítségével, de szülők, vállalkozók, önkéntes tűzoltók, magánszemélyek is támogatói voltak a rendezvénynek, hiszen összefogásuk nélkül nem állhatott volna a bál, és nem lett volna meleg az öltözőkben. A pálya mindenese egyenként segítette a gyermekeket, hogy a lépcsőfokokon balesetmentesen közlekedjenek, mielőtt a pályán bemutatták jelmezüket, majd futólag egy-két javaslatot adott a korcsolyázó hercegnőknek, vagy éppen Zorróknak, hogyan is haladjanak szakszerűbben a jégen.

Míg a kicsi „bambizókat” segítette, kérdésünkre elmondta, bár a jég biztosított, jobban is kihasználhatnák a gyermekek a Délhegy Sportklub által működtetett pályát. Gyergyószentmiklósra viszik edzésekre a nagyobb gyermekeket, igaz, sokkal kevesebben jégkorongoznak, mint korábban. Az óvodáskorúak közül akad, aki ismerkedik a hokival, és időnként tucatnyian részt vesznek az edzésen, utcahokit is meghirdettek kedvcsinálóként, 17 órától gyermekeknek, 18-tól felnőtteknek, ám a nagy hidegekben kevés volt az érdeklődő. Volt öregfiúk mérkőzése, és délutánonként 3–5 óra között szabadkorcsolyázási lehetőség is van mindmáig. Szülők is csatlakoznak a véleményéhez, hogy a múltban jobban kihasználták a pálya adta lehetőséget. Volt olyan év, hogy a jégkarnevált osztályok közötti bajnokság követte, s egy 1995-ben szervezett sikeres nőnapi kupát is felemlegettek. Ilyentájt Délhegy-kupát is szerveztek régen, erre is rákérdeztünk. „A csapatok elfoglaltak, bonyolult lenne a megrendezése, így nem valószínű, hogy lesz” – tudtuk meg Ambrus Ignáctól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón

Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.

Táncházba hívják a gyergyóiakat
Táncházba hívják a gyergyóiakat
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
Hirdetés