Idén végre csatornáznának Gyergyóújfaluban

Hosszú évek óta várják Gyergyóújfalu község lakói, hogy végre náluk is elkészüljön a csatornázás. Ugyan le van fektetve a gerincvezeték, ami az alfalvi derítőállomásig vezet, de Újfaluból semmit nem szállítanak a kanáliscsövek, hiszen a háztartások nincsenek rácsatlakozva a rendszerre.

Gergely Imre

2012. szeptember 05., 20:582012. szeptember 05., 20:58

2012. szeptember 11., 11:442012. szeptember 11., 11:44

Ígéretet hallhatott bőven az újfalvi, kilyénfalvi és tekerőpataki lakosság, de ennek eddig gyakorlatban nem sok eredménye volt. „Valóban azt hihetik, az emberek, hogy csak beszélünk, de nem teszünk semmit – ez azonban egyáltalán nem igaz” – mondja Egyed József polgármester. „A pályázatunk már több mint egy éve nyert, meghirdettük, majd elkezdtük a közbeszerzést is, és indulhatott volna a földmunka, a csövek lefektetése. Aztán ezt mégsem lehetett, mert Bukarestben hoztak egy új rendelkezést, amellyel megváltoztatták a közbeszerzési eljárásokat, emiatt új dokumentációt, tenderfüzetet kellett készíteni, a közbeszerzést ismét ki kellett írni. Egyébként nemcsak Újfalu került ebbe a helyzetbe, hanem számos más község is az országban, ahol szintén nem tudtak hozzákezdeni a csatornázáshoz.”

A polgármester hozzátette: a közbeszerzésnek ebben a hónapban meglesz az eredményhirdetése, és bízik benne, hogy már idén egy szakaszon meg is történik a szennyvízvezeték lefektetése. Hogy pontosan hol, melyik utcákban kerül sor az első munkálatokra, azt még nem lehet tudni, a közbeszerzést megnyerő kivitelezővel közösen döntik ezt el. Egyed József egyébként úgy gondolja, a már meglévő gerincvezeték közelében indul majd a munka.

Nem kérnek pénzt a bekötésekért

Egyed József polgármester közölte, nem fognak bekötési díjat kérni a lakosságtól. A családokra így csak a vezetéknek a kaputól a házig való lefektetési költsége hárul. Egyelőre kérdés, hogy ki fogja működtetni az új rendszert. Jelenleg Csomafalva és Alfalu önkormányzatai közösen fedezik a derítőállomás fenntartási költségeit, és ehhez Újfalu is hozzáteszi a maga részét, annak ellenére, hogy most még a község háztartásai nincsenek rácsatlakozva. Egyed József úgy gondolja, a három községnek újra kell majd tárgyalnia a csatornázási szolgáltatás kérdését. Vagy egy saját céget kell létrehozni erre, vagy pedig egy már meglévő szolgáltatót megbízni ezzel a feladattal. Egyelőre azonban még nem kell előreszaladni. Lényeg, hogy hamarosan elkezdődnek a földmunkák, a vezetékek lefektetése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés