Hálát adtak a termésért Gyergyócsomafalván

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

Terménymustrával, ügyességi lovas versennyel, bográcsozással, adományozással, rönkvontatással ünnepelve adtak hálát a termésért Gyergyócsomafalván a Bognyeső- és Gazdanapon.

Tamás Gyopár

2016. október 16., 22:382016. október 16., 22:38

Szombaton sokan ellátogattak a rendezvénycsűrhöz, amely körül hét csapat főzött a reggeli órákban. Délelőtt lovas szekereken, a Petres Ignác Fúvószenekar zenéjével érkeztek az ünneplők, nem csupán csomafalviak, hanem testvértelepülések képviselői is, akik magánúton jöttek a közös ünneplésre. Amint Márton László Szilárd polgármester fogalmazott, szándékosan nem verték nagy dobra a szombati rendezvényt, mert nem turistalátványosságnak szánták, ez egy olyan ünnep, amelyen bensőségesen ünnepelnek a helyiek.

Azokat a csomafalvi embereket ünnepelték, akik életet biztosítanak terményeik, állataik által, akik a gazdálkodást választották. „Büszkeség a községnek, hogy milyen nagy állatállománnyal rendelkezik, hogy az itt készített termékek akár határon túlra is eljutnak. Érezzék a gazdák, hogy nagyon fontosak, e rendezvény főhajtás előttük” – összegzett az ünnep kapcsán. Ferencz Antal helyi plébános adott hálát, és kért áldást a gazdákra, majd felszeletelték a testvértelepüléseken termett búzából, a csomafalviak segítségével épült Ráckevei Hajómalomban őrölt lisztből sütött kenyeret. Tokaj-hegyaljáról került bor is az asztalra, a gazdák poharába.

Miközben a csapatok főztek és kiosztották az elismerő okleveleket a gazdáknak, lovas ügyességi versenyt követhettek végig a résztvevők. Nagy népszerűségnek örvendett a fahúzató verseny, amelyen összesen 4,8 köbméter fát vontattak a rátermett fogatosok. Domokos Árpád vezette a vetélkedőt, melyre  hat csomafalvi mellé egy borzonti és két tekerőpataki fogatos is benevezett. A legfiatalabb a csomafalvi 18 éves Király Norbert volt, aki 2-3 éve hogy belekóstolt e nem könnyű mesterségbe, szerinte igazán meleg helyzetek nem versenyen, hanem az erdőn adódnak. Jónéhány néző szerint pedig a versenyszerű rönkvontatás is erős idegzetet követel, és egyáltalán nem sétakocsikázás.

Tíz lovasszekér járta a falu utcáit pénteken. Akik adomáyozni akartak a Páli Szent Vince Napköziotthon megsegítésére, megtehették. Balogh Zita jegyző, a rendezvény egyik szervezője elmondta, akárcsak tavaly, idén is annyi terményadomány gyűlt, hogy jut belőle a szárhegyi és az új gyimesi gyerekotthonba is.

Bár véget ért a gazdák ünnepe, a szociális központban még látogatható a rendezvényindító kiállítás; a Mesterségem címere című, Gyergyói Fotóklubbal közösen szervezett tárlat két hétig még megtekinthető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete

Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson

Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson
2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés