A Belső Iránytűt 2012-ben Czikó László hívta életre. Keresztes Zoltán, aki tőle a szervezés stafétáját átvette, a pénteki előadás után elmondta, már ezért az egyetlen előadásért is érdemes volt megszülessen az Iránytű.

Az előadással indított, vetítéssel folytatott, majd kérdezz-felekkel zárult rendezvényt töviről hegyire leírni reménytelen vállalkozás lenne, de néhány kapaszkodót idézünk a meghívott lelkipásztortól. Néhány gondolat, hogy tudja, hová léphet, merre nézzen az ember, ha jön a krízis, és legyen javaslat arra is, mit tehetnek azok, akik látják szerettükön: a lelke inge véres.

Gondolatok az előadásból

Egyszer egy ember lógott egy fán ejtőernyővel. Jött egy biciklis, megállt csodálkozni. Kérdezte az ejtőernyős: hol vagyok? Azt mondja a biciklis: a fán. Maga pap? Igen, de honnan tudta? Onnan, hogy amit mond, az igaz, de nem hasznos. Tudunk igazakat mondani, de hogy mennyire lesz ez hasznos a ti életetekben, az attól függ, hogy mi az, amit engedünk lemenni az agyunkon keresztül a szívünk mélyéig.

***

A válság görög szó, krízisből jön. Azt jelenti, hogy olyan életszakaszba kerülünk, amikor minden porcikánk azt sugallja, hogy nincs tovább. A bibliában is több ilyen történet van. Illést például eteti, altatja az Isten. Isten úgy gyógyít, hogy etet és altat. Isten nem azt mondja, hogy nincs elég hited, azért nem gyógyulsz meg. Nagyon nagy veszélyek vannak bizonyos körökben, ahol azt állítják, hogy te azért vagy beteg, mert nincs hited. Az egyház nem kórház. Felejtsétek el. A szenvedés a keresztény ember életének a része, és Istennek hála, hogy szenvedünk.

Mert ha én nem vagyok krízisben életemben többször, akkor nem tudok nektek erről hitelesen beszélni. Jó megjegyezni, hogy a gyógyszerek bizonyos esetekben igenis szükségesek. A pszichiáter pedig nem egy leprás valaki. A Jóisten nekem tudtomra adta: ha ő a világon embereknek megadta azt a tudást, hogy mindenféle kémiai reakciókból kihozzanak egy kicsi pirulát, amelyik az ember agyába a hiányzó anyagot visszateszi, s jobban lesz, akkor az ellen nem kell tiltakozni.

***

Az Úristen beleteremtett a világba egy egyenes utat, s aki ezen nem akar menni, az előbb-utóbb vagy megbotlik, vagy falba ütközik. Annak törvénye van, hogy a madár repülni tud. S így törvénye van az embernek is: úgy éljen, amilyen a természete. Be van írva a sejtjeinkbe. Isten beleteremtette a világba az egyenes ösvényt, és a görbe út nem az.

Értsük meg, miből fakad a krízis: az ember elbízza magát, azt hiszi, megy neki egyedül is, nem kell segítség, és nem hallgat befele, a sátán pedig kihasználja ezt.

Alappal mondhatom, azt is, hogy nagyon sok krízisünk abból adódik, hogy túlhajszoljuk magunkat, megbotlik a harmónia. Hiába szembesítjük ezzel az embert, ő is tudja, hogy rohan, de mi még megterheljük pluszban a lelkiismeretét is. De ki kérdi meg igazából választ várva, hogy miért rohan? Mert ha valaki őszintén felteszi a kérdést: te egyszer gondolkodtál-e azon, miért kell annyit fuss, lehet, ez lesz a válasz: megtörténhet, hogy elgondolkodtam, de az eredményre nem emlékszem. És ekkortól kezdve a megválaszolatlan kérdés időről időre az eszébe jut, a fitil a fülbe be van téve. Millió oka lehet, hogy az ember miért rohan, de legtöbbször menekül. És leggyakrabban önmagától. És a menekülésben nem az a megoldás, mint ahogy az italban sem, hogy egy nap eldöntöd, többet nem rohansz, többet nem iszol, hanem az, hogy határt szabsz. Ellenszegülsz annak a példának, amit gyermekkorodban láttál, hogy apád sem a munkának, sem a pálinkának nem tudott határt szabni. Minden nap figyelsz magadra, és este felteszed a kérdést: drága jó Istenem, hol tudtam ma egy hajszálvékony határt meghúzni. És kapsz egyet. Ez az út hosszú, de lehet látni a határokat.

***

Egy spártai népmese szerint egyszer egy kicsi gyerek fogott egy rókát, bedugta az inge alá, és futásnak iramodott. De futott a többi gyerek is vele, s mondták: mozog az inged. Nem mozog – válaszolta. Futottak tovább, közben a kicsi róka gondolt egyet, és beleharapott a gyermek hasába. Mondták a gyerektársak: véres az inged. Nem véres az ingem – volt a válasz, futottak, majd a gyermek összeesett, szinte elvérzett.

Ezt a történetet tegyétek oda, ahová akarjátok. De ha az Isten adott neked családot, adott neked olyan embert, aki a barátod, ne fogadd el a véleményét, de gondolkodj el rajta. Ha neked valaki azt mondja, ember, a lelked inge mozog, vedd észre, hogy véres, te ne csukd be még a kicsi kaput is a lelkeden ez előtt a személy előtt.

Ha én látnám a barátom ingén a foltot, szólnék neki, biztosan. De ha látnám, az én szavamra nem hallgat, keresnék egy olyan személyt, akinek a szavára többet ad, s azt mondanám neki: lehet, nem jól látom, nem véres az inge, de mozog. Menj hozzá, ne mondd meg, hogy látod a vért, mert az igazság fáj, de kérdezd meg, miért remeg. És ha az az ember nem menne, mennék a következőhöz, mert fontos az a személy.

„A legrosszabb az, ha azt mondod a depressziós embernek, szedd össze magad. Mert attól van rosszul, hogy nem tudja magát összeszedni. Van nekem egy sógorom, egy mérnök. A pszichológiához annyit ért, mint ló az ábécéhez, de van valami adottsága. Már kétszer látott víz alatt engem, s azt is látta, hogy túléltem. Most, legutóbb nem adott nekem tanácsot. Hiába is adnának olyankor, még élni sem tud az ember, nemhogy utasításokat végrehajtani. Csak elmondta, hogy tudja, kilátástalannak tűnik most minden, de ő mellettem van, és állítja, ahogy kétszer sikerült kijönnöm a víz alól, fog ez most is sikerülni. Tudja, hogy nem hiszem, de elmondja akárhányszor.”

„És ez jó, mert te a gödörben azt látod, hogy van egy valaki, aki abban hisz, amiben te nem tudsz hinni. De foglalkoztat, s ha visszacsúszol is, időnként feltámaszt benned egy kicsi reményt. Ez volt, ami nekem segített.”

„Ami számomra szintén nagyon hatásos volt most, Besenyőben, azt is megosztom. Nem tudom, hogyan, tiszta kegyelem, de valahogy plébánosi munkámnak a minimumát betegen is el tudtam végezni. Volt elsőáldozás, eskettem, temettem, miséztem. Le az összes kalapokkal, milyen türelmesen hallgatták a hívek az előzetesen leírt s ott felolvasott szövegeket. Tudjátok, mit csináltak a besenyői öregasszonyok? Összeültek. És imádkoztak. És vártak. Mert az egyszerű falusi ember imádkozik, és vár, hogy egyszer ejsze jobb lesz” – hangzott el az előadáson.

Nincsen váltság válság

Szabó Balázs Nincsen váltság válság című videoklipjét mutatta és kommentálta a lelkipásztor, egyben felvázolva a krízisben lévő ember elkeseredett vergődését is. Váltság és válság. Csak egy t betű a különbség. A válság az a krízis. A váltság, amit Krisztus értünk megtett. A váltság és a válság között az a különbség, hogy a váltság fölemel, a válság lehúz. A váltság örömet ad, a válság szomorúságot. A váltság Istenhez visz, a válság a mélybe. De minden váltság ára a válság, amiből váltság lesz. Nincsen a váltságnak válsága. Igaz, hogy gazdasági, pénzügyi, erkölcsi válság van, de abban a váltságban, amit Krisztus nekünk meghozott, abban nincs válság. Azt ő örökre kifizette. A számla rendezve van.

Amikor az ember krízisben van, a világban minden fehér és fekete. A válságot mi jellemzi? Két part között vagy a hídon. Nem vagy még itt, de nem vagy már ott sem. Nézed a vizet, hogy majdnem belefulladsz. És van olyan pont, amikor le kell menned a föld alá. De ha kibírod a föld alatti időszakot, eltelik egy idő, és visszajössz a felszínre. Jön a krízis csapdája. Téged megkísért a mélység, azt mondja, ennél jobb sose lesz. Lehet nézni a folyót, hogy beleugrasz-e, vagy lehet nézni az eget, a templom tornyát. Most értél túl a hídon. Leülsz egy lépcsőre, és valaki leül melléd.

Azért kell a krízis, hogy tudjunk egymás mellé ülni ember és ember, Isten és ember.