
Fotó: Mihály Csaba
Lehetőség nyílik konkrét módosító javaslatok benyújtására a medvék miatt kialakult helyzetre vonatkozóan: hamarosan sor kerül a LIFE program félidős értékelése című dokumentum megvitatására a Régiók Bizottságában (RB) – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2016. november 16., 21:502016. november 16., 21:50
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, az RB tagja levélben fordult a vadásztársulatokhoz, mezőgazdászokhoz, helyi képviselőkhöz, illetve állatorvosokhoz, hogy ha van javaslatuk a vadak/medvék által okozott anyagi károk és személyi sérülések problémájának kezelésére, küldjék el azt november 17-én déli 12 óráig az elemzo@hargitamegye.ro címre, hogy a megyei tanács munkatársai a módosító javaslatokat meg tudják idejében fogalmazni.
Mint ismert, a LIFE programon keresztül az Európai Unió támogatást biztosít környezet- és természetvédelmi projektek számára. A program több mint ezer természet- és biodiverzitás-védelmi projektet társfinanszírozott, amelynek során több mint 1,5 milliárd eurót biztosított közvetlenül, és 2,7 milliárd euró mobilizálását tette lehetővé más forrásokból.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!