Gyergyó: fűtésügyben fognak össze a G7-ek

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Hamarosan átveszi Gyergyószentmiklós városa a távfűtést az E-Startól. A szolgáltatás átvállalásához számos döntés meghozatalára volt szükség. Mindezek mellett arról is tárgyalt hétfőn a helyi képviselő-testület, hogy egy, Gyergyói-medence szintű kezdeményezéshez csatlakozik, mely reményt ad a jövőben olcsóbb hőelőállításra.

Balázs Katalin

2017. március 06., 20:272017. március 06., 20:27

„Olyan mérföldkövéhez érkezett a Gyergyói-medencei együttműködés, hogy konkrét megvalósítási tervekről is tudunk beszélni. A települések közül heten szeretnénk létrehozni egy fejlesztési társulást, melynek célja megújuló energiák felhasználása. Egy olyan projektről van szó, melynek eredményeként egy biomassza alapú kogeneráló erőmű épülne fel” – fogalmazott előterjesztésében Nagy Zoltán polgármester.

A G7-Energia nevű társulásban a medencében lévő települések vesznek részt, Remete kivételével, Borszék bevonásával. „A kezdeményezés nagy hozadéka a város számára az lenne – fejtette ki Nagy Zoltán –, hogy a jelenleginél lényegesen olcsóbb lenne a megtermelt hő, ezáltal megfizethetőbbé válna a fűtés.” A társulási szerződésre, egyesületben való részvételre kellett igent mondjanak a döntéshozók.

Elsősorban a hét önkormányzat társulásáról van szó, a későbbiekben a tagok egy közös, jogi személyiséggel rendelkező működtetőt hoznak létre. Ennek oka az is, hogy az egyesületben, a lakosság számarányától függetlenül, minden önkormányzat egy szavazati joggal rendelkezik. Ez a sikeres pályázás és a működtető létrejötte után fog változni.

Januártól van a tervezet a közvélemény elé tárva, hozzászólásokat várva, ugyanakkor a társulók egyeztettek egymás között és a prefektúrával is, így alakult ki a statútum és egyéb alapakták, amelyek a bejegyeztetéshez, a későbbi tevékenységhez szükségesek. Így az egyesület kezdőtőkéje 7000 lej, településenként 1000 lejes hozzájárulással. A pályázási és egyéb indulási költségekhez minden település lakosonként négy lejjel járul hozzá, az éves tagdíj pedig 25 bani lesz szintén lakosonként. Az egyesület székhelye az alfalvi polgármesteri hivatalban lesz, a vezetőtanácsban a településeket azok polgármesterei képviselik, az egyesület hivatalos képviselője pedig Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere.

Átvételről, közgyűlésről, takarításról

A gyergyószentmiklósi testület egyetértett a társulással, továbbá tárgyaltak a március 8-án esedékes távhőszolgáltatás átvételéről, küldöttséget jelöltek ki a március 14-i Monturist-közgyűlésre, és meghosszabbították három hónappal a szolgáltatói szerződést a város közterületeinek tisztaságát biztosító céggel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete

Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson

Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson
2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés