
Fotó: Boda L. Gergely
Vendéglátóknál, kis és nagy kereskedelmi egységeknél végzett ellenőrzéseket a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság a nyári időszakban.
2016. augusztus 08., 17:212016. augusztus 08., 17:21
Az országos akció első része július végén zárult, Hargita megyében 97 kereskedelmi egységben ellenőrizték az élelmiszerek tárolásának körülményeit, valamint a higiéniai feltételeket – tájékoztatott Püsök László, a megyei igazgatóság szóvivője. Összesen harmincnégy vendéglőbe, tíz kantinba, hét cukrászdába, tizenegy cukrászlaboratóriumba, két panzióba, kilenc bevásárlóközpontba, valamint huszonnégy kisboltba látogattak el.
Egy vendéglő működtetőjét bírságolták meg az ellenőrök az egységben tapasztalt higiéniai hiányosságok miatt, ugyanakkor öt kisboltban osztottak ki figyelmeztetéseket az élelmiszerek nem megfelelő tárolásáért – közölte a szóvivő, hozzáfűzve, hogy az ellenőrzéseket augusztusban is folytatják.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!