Ettek, ittak, ahogy régen a katonák

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Nem ment rosszul a sora a katonának, amikor olyan ételt kapott, amilyent Török Zoltán főzött vasárnap Gyergyószentmiklóson. A 19. alkalommal megrendezett katonaeledel-kóstolóval folytatódott egy hagyomány. A jövőben is megtartanák.

Gergely Imre

2025. március 16., 15:492025. március 16., 15:49

2025. március 16., 15:532025. március 16., 15:53

Március 15. gyergyószentmiklósi megünnepléséhez már több mint húsz éve hozzátartozik a katonaeledel-kóstoló, amelyet a nemzeti ünnephez legközelebb eső vasárnap szoktak megszervezni. Ez a szokás a koronavírus-járvány miatt megszakadt, de most újra benépesült a Népművészeti Alkotóház udvara.

Török Zoltán üstjében káposztás alapú étel főtt, székelyesen, azaz kaporral és csomborral ízesítve, volt benne pityóka és füstölt kolbász, szalonnazsír és disznóhús is. Nem véletlenül esett erre az ételre a választás, hiszen

a március 14-én született Bem József tábornokról is megemlékeztek, aki lengyel lévén szintén szerette a káposztás ételeket

– mondta el Török. Hozzátett egy másik történelmi érdekességet is: a disznóhúsfogyasztást a törököknek köszönhetjük, hiszen a fosztogatók minden más haszonállatot elhajtottak, csak a disznó nem kellett nekik. Így terjedt el a disznótartás Székelyföldön is.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Katonaeledelnek azért nevezhető a vasárnap főtt étel, mert egyrészt abból főzték, ami éppen kéznél volt, másrészt pedig az ilyen ételnek csak akkor lesz igazi az íze, ha nagy adagban főzik össze a hozzávalókat. Finom lett, és járt hozzá egy vagy akár több pohár bor is.

Megunták a politikusokat, így született hagyomány

Kis-Portik Irén néprajzkutató, a Népművészeti Alkotóház vezetője felidézve a kezdeteket elmondta, több mint húsz évvel ezelőtt azért jött létre a katonaeledel-kóstoló, mert megunták azokat a március 15-i megemlékezéseket, ahol a politikusok voltak a főszereplők a maguk beszédeivel. Úgy érezték,

szükség van egy másfajta eseményre, ahol közelebb tudják hozni az emberekhez a '48-as történéseket.

Török Zoltán tábori szakács ötletéből jött létre a katonaeledel-kóstoló, ami az évek alatt hagyománnyá vált és igénylik is a gyergyóiak.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az idei eseményt a Csíkszentdomokosi Fúvószenekar által előadott indulók, katonadalok színesítették, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ pedig régi fotográfiákból összeállított kiállítással járult hozzá az ünnepléshez.

Jövő márciusban a 20. katonaeledel-kóstolót szervezik meg, azaz jubilál a rendezvény. A kerek évfordulóhoz méltó eseményt szeretnének. És persze azt követően is folytatnák ezt a hagyományt.

korábban írtuk

Ötszáz kokárda készült, örvendetes, hogy nem jutott mindenkinek
Ötszáz kokárda készült, örvendetes, hogy nem jutott mindenkinek

A gyergyószentmiklósiak idén másképp ünnepelték március 15-ét, mint korábban. Szebb volt a hangulat, és a résztvevők létszáma is többszöröse volt annak, ami ezelőtt jellemző volt. A nagy elődökre emlékeztek, de a mai hétköznapi hősökre is gondoltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Mindent egyszerre nem lehet: előrelépés lemondással Gyergyószentmiklóson

Főleg ingatlanok jogi helyzetéről szóló határozattervezetek kerültek a gyergyószentmiklósi képviselő-testület áprilisi rendes ülésének napirendjére. Emellett új projektekkel kapcsolatban is előreléptek, másokról azonban lemondtak.

Mindent egyszerre nem lehet: előrelépés lemondással Gyergyószentmiklóson
2025. április 15., kedd

Határkerülés a Gyergyói-medencében: újra útnak indulnak húsvét vasárnapján

Gyergyószék egyik legmélyebb gyökerű húsvéti hagyománya a határkerülés. Ezt idén is megszervezik húsvét vasárnapján. Elsősorban lovas rendezvény ez, de szívesen látnak bárkit, érkezzen bármilyen közlekedési eszközzel is a határkeresztekhez.

Határkerülés a Gyergyói-medencében: újra útnak indulnak húsvét vasárnapján
2025. április 13., vasárnap

Tűz ütött ki egy maroshévízi tömbházban, gyerekeket kellett kimenekíteni

Kigyulladt egy tömbház tetőzete vasárnap délután Maroshévízen. A tűzoltók időben kimenekítették a lakókat, és sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését.

Tűz ütött ki egy maroshévízi tömbházban, gyerekeket kellett kimenekíteni
2025. április 12., szombat

Húsvéti „karácsonyfa” díszített tojásokkal, hideggel és hóval

Folyamatosan gyarapodó hagyomány, hogy húsvét közeledtével tojásfa díszíti Gyergyószentmiklós főterét. Idén már 2642 darabot akasztottak az ágakra.

Húsvéti „karácsonyfa” díszített tojásokkal, hideggel és hóval
2025. április 11., péntek

Gyergyóalfalu község történetének legnagyobb beruházása zajlik

Gyergyóalfaluban és Borzonton a víz- és szennyvízhálózat bővítését és korszerűsítését kezdték el, egyidőben több helyszínen zajlik a munka. Az üdülőövezetben legalább 250 ingatlanhoz jut el a közművesítés, de Alfalu csatornarendszere is korszerűbb lesz.

Gyergyóalfalu község történetének legnagyobb beruházása zajlik
2025. április 10., csütörtök

Gyergyószentmiklósiak ezreinek kell új vízhálózatra kapcsolódniuk

Gyergyószentmiklóson több utcában is felszólítást kaptak a lakók, hogy legkésőbb június 30-ig csatlakozzanak az új vízhálózatra. A szolgáltató ugyanis fokozatosan lezárja a régi, nagy veszteséggel működő rendszert.

Gyergyószentmiklósiak ezreinek kell új vízhálózatra kapcsolódniuk
2025. április 10., csütörtök

Téli útviszonyok miatt nehézkes a közlekedés a Libánon

Több teherautó is vesztegel a Libánon, a havazás következtében ugyanis nehezen járható az ott átvezető 138-as megyei út.

Téli útviszonyok miatt nehézkes a közlekedés a Libánon
2025. április 09., szerda

Nem mindennapi eset: újra megszavazták Gyergyószentmiklós költségvetését

Visszavonták a múlt héten elfogadott költségvetést Gyergyószentmiklóson, ezért szerdán ismét szavaztak a büdzséről. A nem mindennapi lépés oka technikai jellegű volt.

Nem mindennapi eset: újra megszavazták Gyergyószentmiklós költségvetését
2025. április 09., szerda

Idős asszonyt mentettek meg a gyergyószentmiklósi tűzoltók

Egy 87 éves idős néni került bajba hétfőn, aki lakásában lett rosszul, ahol egyedül él. A gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltók gyors beavatkozásukkal megmentették.

Idős asszonyt mentettek meg a gyergyószentmiklósi tűzoltók
2025. április 07., hétfő

Útlezárás lesz a gyergyóremetei vasúti átkelőknél

Félsávos, illetve a teljes útlezárások is lesznek az elkövetkező napokban a Gyergyóremetén található vasútátkelőknél – közli a polgármesteri hivatal.

Útlezárás lesz a gyergyóremetei vasúti átkelőknél