
Fotó: Veres Nándor
Elégedetlenségét fejezte ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azzal kapcsolatban, hogy a tej-kifli program keretében a péktermékek szállítására leszerződött egyik cég nem saját, hanem egy másik vállalat által gyártott termékeket oszt szét.
2016. december 19., 17:582016. december 19., 17:58
2016. december 19., 18:032016. december 19., 18:03
„Az a cég, amelyik a legtöbb településre szállítja a kifliket, más megyéből, más termelőtől hozza ezeket. Ez a szerződés nem egy logisztikai, fuvarozási vagy taxis szerződés, hanem szolgáltatási szerződés, és úgy gondoljuk, nem helyes, ami történik” – mondta el Borboly a prefektusi kollégium ülésén, amelyről az Agerpres hírügynökség és Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája számolt be.
A tanácselnök szerint a fogyasztóvédőknek ellenőrizniük kellene a Prahova megyéből érkező kiflik összetételét, az iskolaigazgatóknak pedig azt ajánlotta, hogy utasítsák vissza a késve érkező szállítmányokat.
A kiflik minőségére sok szülő és iskolás is panaszkodott – mondta dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.
Jean Adrian Andrei prefektus szerint fogyaszthatatlan a kifli, és a beszállító cég felelősségre vonását kérte. Ugyanakkor úgy kellene módosítani a törvényt, hogy a helyi vállalatoknak is legyen esélyük megnyerni a közbeszerzést – tette hozzá a prefektus.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!