Elbocsátásoktól, valamint postahivatalok bezárásától tartanak a postások Hargita megyében is, a szakszervezet már napok óta tiltakozik a posta költségcsökkentési tervei ellen. A megyei posta vezetője szerint a Hargita Megyei Postahivatal nem veszteséges.
2013. február 12., 17:552013. február 12., 17:55
2013. február 12., 18:142013. február 12., 18:14
Három napon belül már másodszor tiltakozott kedden – a fővárosban, az Alkotmány téren – a Postai Dolgozók Országos Szakszervezete az állami vállalat privatizációs terveinek formái, illetve az azt megelőző költségcsökkentési intézkedések terve ellen. A szakszervezet álláspontja szerint nem megfelelők a jelenleg még tanulmányozás alatt lévő költségmegtakarító tervek, amelyek országos szinten kétezer városi, valamint ezer vidéki postai alkalmazott elbocsátásáról, továbbá postahivatalok bezárásáról, kötelező, de fizetetlen szabadnapokról, illetve a dolgozók ételjegyeinek, különböző kedvezményeiknek, valamint ünnepi juttatásaiknak a megvonásáról szólnak – tudtuk meg Szabó Istvántól, a postások érdekvédelmi szervezetének Hargita megyei vezetőjétől.
Szerinte a költségcsökkentő intézkedések mintegy 10–15 százalékos fizetéscsökkenést eredményeznének a postai dolgozók esetében, miközben már évek óta nem nőttek béreik. A szakszervezeti vezető azt is hangsúlyozta, hogy az érdekvédelmi szervezet nem ellenzi a privatizációt, csak annak formáját kifogásolják. Ellenzik például a postai kiszolgálóegységek számának csökkentését anélkül, hogy ellenőriznék, melyik működik veszteségesen és melyik nem. A tervezett személyzetcsökkentés Hargita megye esetében mintegy harminc városi postai alkalmazott elbocsátását jelentené – mondta el Szabó István, de a falvak esetében még becslésekbe sem bocsátkozott, hozzáfűzve, hogy ezek a számok a tervezett intézkedésekről szóló végleges döntések értelmében még nőhetnek vagy csökkenhetnek majd.
A posta jövőjére vonatkozó tervekben ugyanakkor postahivatalok bezárása is szerepel, ugyanis a községekben és a kisebb városokban csak egy postahivatal maradna, leszámítva a megyeközpontokat, ahol kettő – tudtuk meg a megyei szakszervezeti vezetőtől. Ez Hargita megyében az udvarhelyszéki lakosságot érintené a legérzékenyebben, ugyanis ebben a térségben számos olyan település van, ahol a községközponthoz sok falu tartozik. Ugyanakkor Székelyudvarhelyen is be kellene zárni az egyik postahivatalt, hiszen a lakosság száma ötvenezer alatt van. Szabó István kérdésünkre elmondta, ha a mostani tiltakozásokkal nem érnek célt, márciusban helyi szintű tiltakozásokkal folytatják az akciósorozatot, és akár az is megtörténhet, hogy napokra leállítják a postahivatalok tevékenységét.
Nincs szó elbocsátásokról
Az átszervezésekkel kapcsolatos, korábban előirányzott szerkezeti változások le vannak állítva, és folytatódik az elemzési munka – mondta a jelenlegi helyzetről Dombi József, a Hargita Megyei Postahivatal vezetője. Magas a vállalat deficitje, ezért csökkenteni kell a költségeket, de kollektív elbocsátásokról nincs szó – hangsúlyozta a posta képviselője. A vállalat költségeinek mintegy 70 százalékát a bérek teszik ki, de ezek az elmúlt évben már annyira le voltak faragva, hogy ennél jobban nem lehet, és a személyzetet sem lehet már ennél jobban csökkenteni, ehelyett például a bérelt helyiségekben működő kirendeltségek béreit kellene lefaragni – fejtette ki Dombi József. Ugyanakkor kérdésünkre azt is elmondta, hogy a Hargita megyei posta nem veszteséges, itt a versenyhelyzet is kisebb, így Hargita megye jó helyen áll ebből a szempontból az ország többi megyéje között.
A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű, ugyanis a posta egy egységes egészként működik országos szinten, így a nyereség, illetve a veszteség is szétoszlik országos szinten – mondta el a posta megyei illetékese, de hozzáfűzte, hogy Hargita megyében nem zárnak be postahivatalokat, ugyanis itt nyereséges a vállalt, és hasonló a helyzet a két székelyudvarhelyei postahivatal esetében is. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Román Posta helyzete egyelőre csak elemzés alatt áll, nincs még végleges döntés a vállalat jövőbeni működésére vonatkozóan.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!