
Előreláthatóan decemberben sem tudják átvenni a jogosultak a családorvosok által receptre felírt tejport.
2016. december 05., 17:172016. december 05., 17:17
November elején írtunk arról, hogy október óta nem kaptak tejport a jogosultak, mert Sárig Ibolya, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tanácsosának tájékoztatása szerint már szeptemberben elfogyott a készlet, és nem kaptak pénzt újabb adagok vásárlására.
A tanácsos hozzátette, szeptember 5-én jelezték a minisztériumnak, hogy szükségük lenne további 1800 doboz tejporra, és novemberben újabb átiratot írtak nekik, de a probléma továbbra sem oldódott meg.
Megkeresésünkre Sárig Ibolya hozzátette, a helyzet még nem rendeződött, ezért valószínűleg ebben a hónapban sem kapnak tejport a jogosultak. „Időközben találkoztam a programvezetővel, és azt mondta, hogy utánanéz a dolgoknak, de még nem kaptam sem pénzt, sem pontos választ. Nagyon remélem, hogy jövő évtől megoldódik a helyzet, mivel most is úgy kértem, hogy az év első negyedére is legyen, hiszen ez is problémát szokott okozni. Előfordult már az elmúlt években, hogy mivel nem volt elfogadott költségvetés, az év első hónapjaiban nem volt tejpor. Decemberben szoktak el nem költött pénzeket is újraosztani, abban reménykedem, hogy így kaphatunk” – hangsúlyozta a tanácsos.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!