
Fotó: Gecse Noémi
Átutalták a berbécsvásárlást ösztönző De minimis támogatások értékét az igénylő gazdáknak a múlt héten.
2016. december 06., 22:372016. december 06., 22:37
Hatvannégy Hargita megyei gazda 286 berbécs vásárlását 714 460 lejjel támogatta a kormány az idei De minimis program keretében. Az állattartók által igényelt összegeket múlt héten már folyósították is – számolt be érdeklődésünkre Sebestyén Sándor. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság munkatársa hozzátette, jelenleg a szarvasmarha vásárlásra igényelt De minimis támogatások kifizetését készítik elő, rövidesen azokat az összeget is átutalják. Elmondása szerint a letett 83 kérelem megfelel a formai elvárásoknak, így bíznak benne, hogy az igényelt 3,1 millió lejt kézbe is kapják a gazdák.
A kifizetéseket követően a jövő év elején az igazgatóság szakemberei felkeresik mindkét támogatásból részesült gazdákat, és ellenőrzik, hogy a kérésben szereplő információknak megfelelően jártak-e el az állatok beszerzésekor. Amennyiben rendellenességet tapasztalnak (nem az igénylésben szereplő számú vagy fajtájú állatot vásároltak a gazdák), a támogatás visszafizettetése is megtörténhet – tisztázta a szakember.
Mint ismeretes, a támogatás révén legtöbb 2500 lejt igényelhettek egy berbécs vagy kecskebak vásárlására a gazdák. Az utóbbiak beszerzésére azonban egyetlen tenyésztő sem tett le kérelmet. Arról is írtunk már, hogy átlagosan öt apaállat beszerzésére kértek pénzt a juhtartók – ez a szám azonban változott a gazdaságok méretének függvényében. A gazdák legtöbb 10 berbécsre igényeltek támogatást, bár akadtak olyanok is, akiknek 600–700 anyajuhból álló állományukra többet is kérhettek volna, de nem volt annyi eladó berbécs.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!