
Fotó: Thomas Campean
Valószínűleg húsvétra sem kapja meg az európai uniós élelmiszertámogatást a több mint ötvenezer Hargita megyei rászoruló. Habár tavaly már január elején elkezdték osztani az alapélelmiszereket tartalmazó dobozokat, idén az országos közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt feltehetően csak áprilisban kerülhet erre sor.
2016. március 03., 10:002016. március 03., 10:00
„Csomagok még nincsenek, és azt sem tudjuk, mikor lesznek” – fogalmazott érdeklődésünkre Biró Edit, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetője. Elmondta, két hete kaptak egy átiratot a Hargita megyei prefektúrától a jogosultak körének bővítése kapcsán. A prefektúrák felügyelik ugyanis a program lebonyolítását, az élelmiszercsomagok kiosztását pedig a helyi önkormányzatok végzik.
Azt viszont a prefektúra illetékese sem tudta megmondani, hogy mikorra várható az élelmiszercsomagok kiosztása. Mint kiderült, még nem zárult le a kiosztandó termékek biztosításával, kiszállításával kapcsolatos országos közbeszerzési eljárás, amelyet az európai alapok lehívását irányító minisztérium bonyolít le. Mivel a versenykiírás eredményét megfellebbezték, és az óvások lezárásáig még várni kell, így nem sok esély van arra, hogy ebben a hónapban kiosszák az élelmiszercsomagokat. A prefektúra munkatársa a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy április közepén kerülhet sor erre.
Újdonság a tavalyi feltételekhez képest, hogy 400-ról 450 lejre emelték a nyugdíjak és segélyek felső határát az európai uniós élelmiszercsomagra jogosultak esetében. A listákat a polgármesteri hivatalok állítják össze a különböző intézmények (nyugdíjpénztár, munkaerő-elhelyező ügynökség stb.) által leküldött adatok alapján. Ebbe az önkormányzatok megbízottjai még belefoglalhatják a jövedelem nélkülieket is, akik nem szerepelnek munkanélküliként, nyugdíjasként vagy más kedvezményezettként a nyilvántartásban.
Hargita megyében tavaly 51 261 személy részesült az élelmiszersegélyben, a jogosultak listájának bővítésével pedig idén ennél jóval többen kaphatják meg az uniós csomagokat. A csomagok tartalma hasonló lesz, mint a tavaly: négy liter olaj, két kilogramm cukor, két kilogramm liszt, négy kilogramm puliszkaliszt, két tasak 400 grammos száraztészta, két disznópástétom, két marhakonzerv, két kilogramm rizs, egy paradicsomsűrítmény és egy paszulykonzerv.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!