
Fotó: Veres Nándor
Bár az egészségügyi minisztérium szerint az új keretszerződés jóval több szolgáltatást biztosít az eddiginél, a háziorvosok azt állítják, épp az általuk kért módosítások maradtak ki belőle. A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnöke szerint történtek bizonyos módosítások a háziorvosok javára.
2016. június 21., 21:052016. június 21., 21:05
Mint már arról beszámoltunk, országszerte nem hajlandók aláírni a háziorvosok az új egészségbiztosítási keretszerződést, ennek következtében pedig nem maradnának szerződésben az egészségügyi biztosítópénztárakkal. A lapunknak nyilatkozó érintettek szerint a keretszerződésnek több sarkalatos hibája is van: egyrészt továbbra sem biztosít megfelelő finanszírozást a szolgáltatásokra, másrészt nem orvosolja az egészségügyi kártya használatát, a receptírást, illetve más szolgáltatások elszámolását lehetővé tevő informatikai rendszer működésképtelenségét, amely hátráltatja a szakembereket orvosi teendőik elvégzésében. Továbbá azt is nehezményezték, hogy nem ismertették velük időben a keretszerződés végleges változatát, illetve közvitára sem bocsájtották azt harminc nappal az életbelépése előtt. Ha június 30-áig nem változnak a szerződésben foglaltak, a háziorvosok nem írják alá a dokumentumot – szögezte le hétfői megkeresésünkkor dr. Soós-Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke. Hozzátette, ők nyitottak a tárgyalásra.
Érvek és ellenérvek
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a keretszerződés életbelépése előtt két tárgyalás is volt a háziorvosok érdekképviselete és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár között. Hangsúlyozta, ezek tárgyalások voltak, ahol érvek és ellenérvek hangzottak el, ezért az adott helyzet, illetve lehetőségek alapján foglalták bele az orvosok módosító javaslatait az új keretszerződésbe, bár nem mindegyiket. Továbbá megjegyezte, az egészségügyi kártya használatát, a receptírást, illetve más szolgáltatások elszámolását lehetővé tevő informatikai rendszer kezelése nem feltétlenül a háziorvosok dolga. A biztosítópénztár nem személyekkel, hanem magánrendelőkkel szerződik. Az, hogy a háziorvos hogyan szervezi meg a munkáját, az ő szervezési problémája. Vannak például magánrendelők, ahol az asszisztens munkatársak kezelik az informatikai rendszert, de vannak, ahol a háziorvos akar az informatikus rendszergazda és rendszerkezelő lenni. Természetes, hogy utóbbi körülmények között nehéz az elsődleges orvoslási munkát végezni – vetette fel Duda Tihamér.
Lehetőségek a biztosítottaknak
Jelenleg 147 háziorvosi rendelővel áll szerződésben a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. „Ha jövő hónap elejétől egyes családorvosok nem írják alá az új keretszerződést, azon biztosítottak, akik hozzájuk vannak feliratkozva, nem részesülhetnek az egészségbiztosítási rendszer nyújtotta kedvezményekből. Én azonban remélem, hogy mindenki alá fogja írni” – közölte Duda. Hozzátette, ha egyes családorvosok mégsem szerződnek újra a biztosítópénztárral, az egészségügyi biztosítással rendelkező személyeknek lehetőségük van átiratkozni olyan háziorvoshoz, aki továbbra is szerződésben marad az intézménnyel.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!