A számvevőszék munkatársait hallgatták ki Borbolyék perében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tanúk kihallgatásával folytatódott a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen zajló büntetőper a Hargita Megyei Törvényszéken. A Hargita Megyei Számvevőszék két munkatársa azt mondta, fenntartják a kifogásolt útfelújítással kapcsolatos jelentésüket.

Kovács Attila

2017. január 25., 11:572017. január 25., 11:57

Több órán át tartott hétfőn a számvevőszék két, tanúként beidézett munkatársának meghallgatása a Hargita Megyei Törvényszéken – ők voltak az első tanúk, akiknek a tárgyalást vezető bíró, illetve az ügyész és az ügyvédek is kérdéseket tettek fel.

Bár sok részletre nem emlékezett, az első tanú közölte, fenntartja a 2011-ben történt számvevőszéki ellenőrzés nyomán készült jelentésében foglaltakat, illetve későbbi nyilatkozatait, amelyek szerint a 131-es számú, Felsőboldogfalváról Oklándra, majd Erdővidékre vezető megyei út felújítása kapcsán eltéréseket állapítottak meg a tervben szereplő és a felhasznált anyagmennyiség között. Emiatt a kifizetéseket is kifogásolták az áttanulmányozott dokumentumok alapján, megállapítva, hogy károkozás történt, mert az útépítéshez szükséges anyagokat nem használták fel, csak megőrzés céljából történt átadásukról készült szerződés. Több kérdés is elhangzott az ügyvédek részéről arra vonatkozóan, hogy milyen szabályozás létezik az építőanyagok átadásával kapcsolatban, mi történik a megállapított kárral, miután az anyagokat felhasználták, illetve mi az eljárás akkor, ha az időjárás nem teszi lehetővé azonnal az anyagok felhasználását – mint a válaszokból kiderült, ezekre nincs egyértelmű szabályozás.

A másik tanú közölte, az ellenőrzés során tanulmányozott dokumentumok szerint az úton elkészített aszfaltréteg vastagsága a kiviteli terv előírásaival ellentétben nem 16, hanem átlagosan 4,8 centiméteres volt, ezt mérések adatai igazolják. Ugyanakkor megemlítette azt is, hogy a dokumentumok között volt a munkálat műszaki ellenőrétől származó átirat is, amely szerint nem lehet kifizetést eszközölni, mert a tervben előírt összes munkálatot nem végezték el. A következő tárgyalási időpontot február 27-re tűzték ki, akkor újabb három tanú kihallgatása szerepel a napirenden.

A tárgyalás után Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje a sajtónak úgy nyilatkozott, a védence elleni per nem a számvevőszéki jelentés nyomán indult, az ellenőrzést végző intézmény adminisztratív rendellenességeket talált, amelyek kihágásnak számítanak.

„Más okból indult ez az eljárás, a bűnügyi dosszié a számvevőszék által jelzett hiányosságokra van alapozva, de nem ezek jelzése nyomán állították össze. A számvevőszék, ha törvénytelenséget észlel, köteles értesíteni az ügyészséget, de nem tette meg, mert nem észlelt ilyesmit, csak bürokratikus kérdésekről volt szó, hogy milyen iratok hiányoznak. A tárgyaláson is elhangzott, hogy nincsenek jogi megoldások minden helyzetre, azaz törvénytelenség áll fenn, de nem tudjuk, miért, és ezért azok a vétkesek, akik valamit tesznek, amiről nem tudjuk, hogy törvényes vagy nem” – értékelt a védőügyvéd.

2013-ban emeltek vádat

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón

Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.

Táncházba hívják a gyergyóiakat
Táncházba hívják a gyergyóiakat
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
Hirdetés