A gyergyószentmiklósi örmény közösség úgy véli, a térségnek kell fejlődnie ahhoz, hogy az örménység is fejlődhessen.
2016. szeptember 21., 13:122016. szeptember 21., 13:12
Összességében a Gyergyói-medence fiatalságnak kell segíteni például a pályaválasztásban, egészséges életmód felé irányítani annak érdekében, hogy az örmény gyökerű ifjak is fejlődő élettérben leljenek itthon otthonra. Az augusztusi vezetőképzést követően hamarosan újabb két esemény szolgálja ezt a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület szervezésében.
Pályaválasztás másképpen – ezt a címet viseli az a csütörtöki, szeptember 22-ei esemény, amely 17 órától a Salamon Ernő Gimnáziumban kezdődik. Rekeczki Katalin nevelési tanácsadó és Dániel Botond szociológus, a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont vezetője osztja meg tudását a pályaválasztás kapcsán bárkivel, de főként a gyergyószéki 10., 11. és 12. osztályos tanulókkal. Pályaválasztás, pályaérettség, önismeret fontossága képezi majd a nevelési tanácsadó előadásának gerincét.
Rekeczki Katalin kutatásainak részét képezi a pályaválasztást befolyásoló tényezők, a szülők hatása a fiatal orientációjára. Ebből is kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. Dániel Botond arra hívja fel a figyelmet, hogy nem vagy egyedül.
„A szakirodalom szerint a pályaválasztáshoz három dolog kell: az első az önismeret, a második a szakma ismerete, a harmadik pedig a piac és oktatási rendszerek ismerete. Ezeket viszont nem ismeri a pályaválasztás előtt álló tizenéves” – fogalmazott Dániel Botond. Elmondta azt is, hogy az iskolákban a nevelési tanácsadók próbálnak mindhárom szegmensre hangsúlyt fektetni, leginkább az önismeretre.
Rekeczki Katalin tapasztalatából tudható, hogy a fiataloknak nincs merszük elindulni az általuk kinézett úton, attól tartva, hogy nem fognak érvényesülni. Ezért feladata a szociológusnak az erőforrásokra is rávilágítani, növelni a bátorságukat. „Nem halat adunk, horgászni tanítjuk. Átadjuk természetesen a saját tapasztalatainkat, de azt is meg akarjuk tanítani, hogy mire kell figyelniük: gyűjtsék az információkat, céltudatosan tanuljanak, építsék a kapcsolatokat. Tehát ők maguk gyűjtsék össze az erőforrásaikat az egyetemi évek alatt” – mondta Dániel Botond. Meglátása szerint ha a javaslatokat követik a fiatalok, akkor az egyetemi diploma mellett egy tekintélyes információcsomaggal és kapcsolatrendszerrel is rendelkezni fognak.
Szintén a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület programja egy barátságos kosármeccs szeptember 24-én, szombaton 10 órától a sportiskola tornatermében. Mert ép lélek csak ép testben lehet,vélik a szervezők.
Olyan fiatalokat várnak, akik szeretnék kipróbálni a kosarazást, magukkal hívnak 5–7 barátot – ez a feltétele a barátságos meccsek megtartásának, a közös, testedző szabadidő-eltöltésnek, amelynek zárórendezvénye egy közös bográcsozás. Előzetes bejelentkezésre Kulcsár Petra Facebook-oldalán van lehetőség.
Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
szóljon hozzá!