
Hargita Megyéért Díjjal tüntette ki a megyei önkormányzat Lipthay Antalt, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi tulajdonosát a csíkszeredai megyeházán augusztus 12-én megtartott dísztanácsülésen.
2016. augusztus 12., 21:502016. augusztus 12., 21:50
2016. augusztus 12., 21:512016. augusztus 12., 21:51
A Hargita Megyéért Díjat évente adják át, és olyan személyek részesülnek az elismerésben, akik kiemelkedő tevékenységükkel helyi és országos szinten egyaránt hozzájárultak a megye jó hírének öregbítéséhez – tájékoztat közleményben a megyei tanács sajtószolgálata. Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök a dísztanácsülésen köszönetet mondott Zsombori Vilmos korábbi elnöknek, hiszen a Hargita Megyéért Díjat ő alapította 2001-ben az akkori testülettel.
Az idei díjazott mecénási tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy Hargita megye kulturális és turisztikai szempontból fejlődjön – mondta el Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A Lázár-kastély többségi tulajdonosa részét a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta, amellyel feloldhatja a több éves jogi hercehurcát, fogalmazott az alelnök. Mint mondta, biztos benne, hogy a helyi polgármesteri hivatal a továbbiakban is segíteni fogja a kastély ügyét, majd bejelentette az idei díjazottat, Lipthay Antalt.
Lipthay megköszönte a kitüntetést és a megható gondolatokat, amelyek, mint mondta, tovább erősítik Székelyföld iránti elkötelezettségét. Céljuk az, hogy gyarapítsák Székelyföld kulturális értékeit. A Lázár-kastély Székelyföldről üzen a nagyvilágnak, ezért a továbbiakban is kulturális központként kell működnie, szolgálva a térség hagyományait – fogalmazott.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!