Hirdetés
Hirdetés

Gépjárművezető-oktatók tüntettek Csíkszeredában

•  Fotó: Iszlai Katalin

Fotó: Iszlai Katalin

Mintegy harminc Hargita megyei gépjárművezető-oktató tüntetett pénteken a csíkszeredai Szabadság téren a szeptember elsejétől érvénybe lépő, sofőriskolákat és független oktatókat is érintő változtatások miatt.

Iszlai Katalin

2017. augusztus 18., 19:342017. augusztus 18., 19:34

Hargita megyében 19 sofőriskola és 38 magánoktató készíti fel a diákokat a sofőrvizsgára, a 22 udvarhelyi, 12 csíki és 4 gyergyói független oktató munkája a jövő hónaptól azonban teljesen ellehetetlenülhet. Szeptember elsejétől ugyanis ismét érvénybe lép a sokak által vitatott, 2013-ból származó 733-as számú miniszteri rendelet. A szállításügyi minisztérium módosító rendelete 2013. május 13-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben, az új előírásokat azonban az ország több pontján is jogi úton támadták meg, ezért a rendeletet végül több évig hatályon kívül helyezték. Idén azonban a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék június 22-ei döntése alapján szeptember elsejétől a 733-as számú rendelet előírásai ismét életbe lépnek. A probléma az, hogy

a rendeletben foglaltak ellehetetlenítik a magánoktatók munkáját: többé nem működhetnek a sofőriskolákkal kötött szolgáltatói szerződéssel, hanem csakis valamely iskola alkalmazásában, illetve saját sofőriskolát alapítva.

Hirdetés

A rendelet ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy négy oktató közösen alapítson iskolát, a rendelkezés azonban felháborodást szült, hiszen a magánoktatóknak olykor nincs is tanulójuk, vagy csak kevés, így a sofőriskola létrehozásához szükséges összeget nem tudnák előteremteni. A rendelet másik irracionálisnak minősített módosítása, hogy

a hatályba lépés első évében legkevesebb 40, a második évtől kezdve legalább 50 százalékos kell legyen a sofőriskolák tanulóinak átmenési aránya.

A gépjárművezetői engedélyek megszerzése tekintetében azonban Hargita megye évek óta az utolsó helyek egyikén végez. Az előírások szerint továbbá az elméleti felkészítők minőségének javításáért jól felszerelt, nagy férőhelyes termeket kell kialakítaniuk az iskoláknak. Emellett két kamera felszerelését kötelezi: egyet, amely az utastér történéseit rögzíti, és egy másikat, amely az utat figyeli.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A sokat vitatott rendelet újbóli felfüggesztésének reményében július 26-án az ország több pontjáról (Hargita megyéből is) 250–300 magánoktató utazott Bukarestbe, áttörést azonban nem értek el – tudtuk meg a Szabadság téren Demeter Balázs csíkszeredai magánoktatótól. Mint mondta, eddig a diákok dönthették el, hogy sofőriskolánál, vagy magánoktatónál tanulják meg a gyakorlati részt, utóbbira azonban a rendelet értelmében többé nem lesz lehetőség. Habár

engedéllyel dolgozunk és adót fizetünk, a rendelet szerint mégsem folytathatjuk a tevékenységünket.

„Fájó pont számunka, hogy ha az orvosok, ügyvédek magánrendelőt tudnak működtetni, mi miért nem dolgozhatunk magánoktatóként. A sofőriskolákat is tönkreteszi ez a rendelet, mert a 40 százalékos átmenési arányt szinte lehetetlen teljesíteni, amióta összevonták az elméletet a gyakorlattal. Csak azt a diákot tekintik átmenőnek, akinek elsőre sikerül az elméleti és a gyakorlati rész is, de az oktató azért nem hibás, ha valaki nem tanulja meg például az elméletet. Nem értjük ezt a dolgot, és egyet érteni sem tudunk vele.

Több mint húsz éve dolgozunk ebben a szakmában, ebből éltünk, ebbe fektettünk, de ha nem változtatnak ezen a kormányrendeleten, nem tudjuk folytatni.

Ha társulnánk, akkor tantermekre, elméleti oktatóra, orvosra és titkárnőre lenne szükség, továbbá kamerákat kellene szerelni az autókba, így pedig 20–25 ezer lejjel emelkednének évente a költségeink, és ezt nem tudjuk biztosítani” – nehezményezte Demeter. Hozzátette, a tüntetés egy országos szintű megmozdulás része volt: péntek délelőtt 11 órakor az ország minden megyéjében leadtak egy petíciót a prefektusi hivatalokhoz, amelyben a sofőriskolák és magánoktatók összefoglalták panaszaikat, kéréseiket.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Továbbítja a kormánynak

Csíkszeredában az ötfős Hargita megyei küldöttséget Petres Sándor alprefektus fogadta. Ígérete szerint legkésőbb hétfőn továbbítja a kormány felé a leadott petíciót – számolt be a találkozó eredményéről Demeter Balázs. „Azt mondta, sajnálja a kialakult helyzetet, tudja, hogy sok emberről van szó, ezért reméli, hogy megoldódik. A petícióba többek között azt foglaltuk bele, hogy engedjenek dolgozni, hiszen mindenkinek joga van a magánszektorban dolgozni, ahogy eddig is tettük. A másik kérés az volt, hogy tekintsenek el a kamerák felszerelésétől, és természetesen a 40 százalékos átmenési arány eltörlését is kértük. Ez az iskolák és a magánoktatók közös problémája, ezért közösen képviseltettük magunkat, és nem adjuk fel” – húzta alá az oktató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők

Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők
2026. június 30., kedd

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok
2026. június 30., kedd

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek

Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét

Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét
2026. június 30., kedd

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére

Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére
2026. június 30., kedd

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház

Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház
2026. június 30., kedd

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség

Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség
Hirdetés