
Azok a diákok is szívesen vesznek részt a falfestésben, akik ősszel már nem a Vaskertesben kezdenek
Fotó: Pethő Melánia
Kellemesebb környezetben tölthetik a szüneteket a következő tanévtől a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolába járó tanulók, köszönhetően a diákok egy csoportjának, akik falfestéssel díszítették a tanintézetet.
2018. július 08., 15:572018. július 08., 15:57
A hátsó udvar felőli falra kerültek fel a hangulatos figurák, és további munkálatokkal is arra készül az iskola, hogy az udvar még kellemesebb hangulatú legyen szeptemberre.
Az iskola első udvarának rendbetétele után a hátsó részt is barátságosabbá kívánták tenni a Vaskertesben, ezért karolta fel a falfestés ötletét a vezetőség. Ez csak egyike a vakáció idejére ütemezett munkálatoknak,
– mondta a sajtónak Bernád Ildikó igazgatónő. A falfestésre felkért diákokra tervezték meg, mit szeretnének látni szünetekben. Mindezt úgy alkotják meg, hogy a végeredmény tükrözze, hogy az épületben művészeti oktatás is folyik.
Bíró Zsuzsa rajztanárnő irányítása mellett alakul a hatalmas kép az iskolafalon, a diákok láthatóan élvezettel követik tanácsait. A színes vonalak, minták, a különböző jelképek úgymond egymás gondolatának folytatásai – mesélték az ottjártunkkor éppen alkotók.
– avatott be Sólyom-Bíró Orsolya. Ő, hasonlóan pár tevékenykedő társához, már nem fogják élvezni munkájuk gyümölcsét, mivel nyolcadikat végzettekként az új tanévet máshol kezdik, ettől eltekintve örömmel dolgoznak – állítják.
Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.
A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
szóljon hozzá!