
Zsúfoltság a sok autó miatt Csíkszeredában. Észszerűsítené a közlekedést a rendőrség
Fotó: Gecse Noémi
Több javaslatot is megfogalmazott a csíkszeredai közlekedésrendészet a megyeszékhely autós forgalmának megkönnyítése, a zsúfoltság enyhítése érdekében. Ezeket a polgármesteri hivatalhoz továbbították, gyakorlatba ültetésükről azonban még korai lenne beszélni.
2018. január 08., 11:092018. január 08., 11:09
Csíkszereda egyre nehezebben viseli el a megnövekedett járműforgalmat, a városban,
A helyi és megyei közlekedésrendészet is tudatában van a helyzetnek, Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint ezért is fogalmaztak meg több javaslatot a polgármesteri hivatal számára.
Ez csak akkor történhet meg, ha vannak lehetőségek, ezért megoldásokat próbálunk találni. A javaslatok ebből a célból készültek” – fejtette ki. A szóvivő hozzátette,
Elegendő számú parkolóhely hiányában sokan a rögtönzött, szabálytalan parkolást választják. Lépne a rendőrség ezügyben is
Fotó: Gecse Noémi
Mint a szóvivőtől megtudtuk,
Fontosnak tartják a forgalmi táblák jó láthatóságát, és hogy ne legyen kettőnél több ilyen tábla egy tartóoszlopon, mert az alacsonyabban elhelyezetteket sok esetben járművek takarják el. A könnyebb áthaladás érdekében
A zöldségpiacon viszont csak egyirányú behajtás engedélyezését javasolják, a Kossuth Lajos utca irányából.
Egy másik változtatás lehetne a Gál Sándor utcában közlekedők számára a Nagy István Művészeti Középiskola melletti lezárt útszakasz megnyitása, lehetővé téve így az átjutást a Kossuth Lajos utcába.
– ezt most leginkább kutyasétáltatásra használják.
Indokolt a beavatkozás: A csíkszeredai Temesvári sugárút felső szakaszán megváltoztatnák a forgalmi rendet
Fotó: Gecse Noémi
Ugyanakkor van olyan eset is, amikor a külső körülmények is jelentősen megnehezítenének egy esetleges változtatást – emelte ki Filip. Ilyen például a Brassói út és a Zöld Péter utca kereszteződése, ahová a közlekedésrendészet alkalmasnak látná egy körforgalom létesítését, viszont ez olyan beavatkozást igényel, amely a vasútvonal melletti védőövezetet is érinti – ez pedig a vasúttársaság (CFR) hozzájárulása nélkül nem lehetséges.
Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester azt mondta, a polgármesteri hivatal választ küld a közlekedésrendészet javaslataira, ebben megindokolják, hogy születtek az autós forgalmat érintő döntések a korábbi években, és mi indokolta a változtatásokat.
– magyarázta az alpolgármester.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
13 hozzászólás