
Archív
Fotó: Studium Prospero Alapítvány
A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium diákjai hangfalakat, laptopot és projektort kaptak csütörtökön ajándékba a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítványtól.
2018. január 18., 18:042018. január 18., 18:04
20 évvel ezelőtt a Studium Prospero Alapítvány a marosvásárhelyi állami magyar nyelvű felsőoktatás támogatását, annak európai szintre való emelését tűzte ki céljául. 2013 volt az első év, amikor úgy gondolták, hogy nyitni kell az elemi magyar nyelvű oktatás irányába, hiszen zömében a helyi iskolák diákjai foglalják el a helyeket a felsőoktatásban. Fontosnak tartották, hogy a diákok már az elemi osztályokban minőségi oktatásban részesülhessenek. Elsőként a Bolyai Farkas Gimnáziumot és a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot támogatták didaktikai eszközökkel.
2017-ben a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium részére nyújtottak be magyarországi pályázatot, melyet pozitívan bíráltak el, így ez lett a hatodik támogatott intézmény.
s csütörtökön ezt át is adták. Ezek olyan nagyobb tételű összeget jelentenek, amelyet az iskola nem engedhetett meg magának az önkormányzati támogatásból, mégis nagy szükség volt rájuk. A hangfalak segítségével megoldódik a saját rendezvényeik hangszerelése, a laptopok és a projektor pedig ma már alap felszerelésnek minősülnek egy korszerű oktatási intézmény didaktikai eszköztárában.
A Studium közleményben visszatekint az elmúlt évek támogatásaira is, így kiderült, hogy 2013-ban a Bolyai és a Református Kollégium taneszközeinek felújítására és bővítésére bizosítottak anyagi keretet. 2014-ben a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskolát támogatták. 2015-ben a Dr. Bernády György Általános Iskolára esett a választás. A 850-es diáklétszámmal rendelkező intézménynek 800 ezer forint értékben nyújtottak támogatást magyarországi pályázaton nyert összegből. 2016-ban két részben juttatták el az adományozott eszközöket: elsőként 2016 márciusában a Regeneráció Egyesülettel közösen 2000 lej értékű nyomtatót adományoztak a 7-es számú Általános Iskolának, majd magyarországi pályázaton nyert 600 ezer forint támogatásból vásárolt didaktikai eszközöket szeptemberben adták át.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte a kézdivásárhelyi bíróság azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint féltékenységből brutálisan bántalmazott egy 20 éves nőt. Az ügyészség tájékoztatása szerint az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
Megrongálta az aszfaltutat és fákat döntött ki a szerda délutáni vihar Székelyvarságon.
Az Európai Unióban a 16–24 évesek csaknem háromnegyede rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, Románia azonban továbbra is az utolsók között szerepel: csak Bulgáriát előzi meg az Eurostat friss felmérése szerint.
Július 20-ától jelentkezhetnek a magánszemélyek a 2026-os roncsautóprogramra, amelynek keretében állami támogatással vásárolhatnak új gépkocsit. A program idei költségvetése 300 millió lej.
Két jogosítvány nélküli sofőrt is kiszűrtek a közúti forgalomból kedden a Hargita megyei rendőrök, egyikük ráadásul jelentős mennyiségű alkoholt is fogyasztott vezetés előtt.
Az elmúlt hat napban összesen 55 sürgősségi beavatkozást hajtottak végre a Hargita megyei hivatásos tűzoltók. Tűzesetekhez, közlekedési balesetekhez és árvízi károk elhárításához is vonultak az egységek.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvények elfogadása létfontosságú Románia számára.
2025-ben is az ajánlott szint alatt maradt a gyermekek átoltottsága Romániában, az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett jelentése szerint.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi minisztert ironizáló üzenetet tett közzé szerdán a Facebookon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Súlyos informatikai hiba miatt kedd óta nem működnek az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) informatikai rendszerei. Emiatt az e-Terra telekkönyvi alkalmazás sem érhető el, és várhatóan a hét végéig nem is lesz használható.
szóljon hozzá!