
Gáspár Bernadett, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium, egyúttal a megye legmagasabb érettségi átlagát magáénak mondó magyar tagozatos végzőse
Fotó: Gáspár Bernadett
Látványos fordulat a háromszéki érettségizők élmezőnyében: miután múlt héten az érettségi előzetes eredményei alapján bemutattuk olvasóinknak a legjobb jegyet felmutató háromszéki magyar tagozatos érettségizőt, az óvások után a Székely Mikó Kollégium tanulóját, Pál Ágnest egy századpontos különbséggel, vagyis 9,78-as médiával megelőzte a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium tanulója. Gáspár Bernadettel is beszélgettünk.
2024. július 20., 21:002024. július 20., 21:00
2024. július 21., 19:032024. július 21., 19:03
– Bizonyára az óvás előtt is szép magas jegyeid voltak minden tantárgyból, ha már az átlagod 9,58 volt. Melyik eredményeddel nem voltál megelégedve?
– A magyar írásbeli dolgozatom esetében éreztem azt, hogy én ebből többet is ki tudnék hozni, mert jól írtam: a verselemzés is jól ment, a szövegértési feladattal sem volt gond, a harmadik tételnél pedig a történelmi hős ábrázolásához pont aznap éjjel s még a vizsga reggelén is olvastam Zrínyi Miklósról, így abból is könnyedén hoztam azt, amit kellett. Ezért gondoltam, hogy a 9,20-as jegyem még javítható.
s ezzel az átlagom is nőtt 2 tizeddel, vagyis 9,78-ra.
– Izgultál különösebben valamelyik tantárgyból írandó dolgozat miatt?
– Hát egy kicsit a román írásbeli harmadik tétele miatt, ebben egy irodalmi alkotásról kérnek 300-400 szavas értekezést. Felkészüléskor mi ehhez tanultunk sablonokat, volt ami jobban, volt ami kevésbé jól ment, de szerencsére az előbbiek közé tartozó tételt kaptam.
Fotó: Gáspár Bernadett
– Te csak a – ne kendőzzük – bemagolt szövegek alapján tudtál olyan jó jegyet összehozni románból? Vagy mit ajánlanál az utánad jövőknek, hogy tanulják meg jobban a nyelvet?
– Nekem volt alkalmam a beszélt nyelvet is gyakorolni: kirándulásokkor a többiek mindig engem kértek meg, hogy vásároljak, kérdezzek meg vagy rendeljek számukra valamit, és az országos lovasversenyeken is többnyire románul kellett kommunikálni. Szóval szókincset lehet bővíteni iskolai tananyag alapján, de kell egy alaptudás ahhoz, hogy akár a sablonokat értve sajátítsuk el, jegyezzük meg.
– Hogyan motiváltad magad arra a rengeteg tanulásra, ami egy ilyen jó középiskolai teljesítményhez, érettségi jegyhez szükséges volt?
– Kiskorom óta tudom, hogy állatorvos akarok lenni, így már kilencediktől készülök arra, hogy a bejutás szempontjából releváns érettségiátlagom legyen. Ráadásul eléggé maximalista vagyok.
Eleinte a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre készültem, viszont az itthoni érettségi időpontja egybeesett az ottani egyetem felvételi időszakával, ezért idén nem sikerült oda jelentkeznem, viszont jövőben újra próbálkozom. Ha egy év múlva sikerül bejutnom Budapestre, akkor ott majd kezdem első évtől az egyetemet, ha nem jön össze, akkor folytatom Kolozsváron.
Visszatérve a kérdésre...
dehát az ilyen napok is hozzátartoznak az úthoz, át kell lendülni rajtuk. Ugyanakkor van egy „álomfalam” is: a számítógépem kezdőképernyőjén olyan képek kollázsa van, amelyek mindegyike valamelyik célomra emlékeztet.
– Szoktad-e jutalmazni magad valamilyen nagyobb teljesítmény, erőfeszítés kifejtése után?
– Igen, sokféle módon: például megnézek egy évadot egy kedvenc sorozatomból – attól függ, milyen hosszú epizódok és évadok vannak –, de lehet a jutalom egy fagyi, egy új könyv, vagy egy egésznapos kikapcsolódás, társasozás a családdal, vagy kimenő a barátokkal.
Saját kutyusával, Mollyval
Fotó: Gáspár Bernadett
– Egy utolsó kérdés még az iskoláról. Milyen volt számodra a középiskola, a Református Kollégium, milyen benyomással, érzéssel hagyod ott?
– Összességében nagyon pozitív élményt jelentettek a középiskolai évek, nagyon szerettem a Református Kollégiumban tanulni. Jó osztályunk volt, az egész iskolai közösség „rettenetesen” jó, a tanárok rendkívül segítőkészek.
Olyan jólesett, hogy nem egyből a mély vízbe ugrottunk, azaz a koncentrált tanulásba, hanem ebben a lassúbb tempóban kezdtük a hetet.
– Miért éppen állatorvos lennél?
– Kiskorom óta nagyon kötődöm az állatokhoz. Mikor láttam a televízió Animal Planet vagy Viasat Nature csatornáin az állatorvosos dokumentumfilmeket, nagyon megfogtak. Szeretnék sokféle állat jólétéért tenni, gyógyítani őket, és minél többfélét testközelből megismerni, kutatásokat végezni.
Iana hátán sok díjugrató versenyen szerepelt eredményesen Bernadett
Fotó: Gáspár Bernadett
– Említetted, hogy lovasversenyekre jártál. Bizonyára ennek is köze van hozzá...
– Igen, én hetedikes koromban kezdtem a lovaglást, és csak most, 12. osztály előtt hagytam abba, mert nem fért bele az időmbe. Több országos díjugrató versenyre is eljutottam.
Ezúttal is meg szeretném köszönni Bajcsi Ákosnak és Tímeának, a lovarda tulajdonosainak, valamint egykori edzőmnek, Ambrus Szabolcsnak a támogatást és bizalmat, hiszen nélkülük nem lett volna lehetőségem országos szintű versenyeken is megméretkezni és eredményeket elérni.
– Van valami olyan tételmondatod, idézeted, amit sokszor elmondasz magadnak, amit mindig szem előtt tartasz? Nevezhetjük ars poeticának is....
– Igen, Henry Fordtól: „Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.”
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!