
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Maros megyében hétfőn tizenegy órakor csupán két igazolt, koronavírussal fertőzött személy volt, de 49 minta eredményét várták a kolozsvári laboratóriumból.
2020. március 16., 13:422020. március 16., 13:42
Mint a prefektúra sajtószóvője, Damian Samoila elmondta, Maros megyében 297 személy van házi elkülönítésben, 43-an felügyelt karanténban, valamint hat páciens van beutalva a marosvásárhelyi fertőző betegségek kórházába.
A Maros megyei rendőrség három esetben indított bűnügyi kivizsgálást olyan személyek ellen, akik nem tartották be a törvényes előírásokat,
A megyében olyan esetet hivatalosan még nem jelentettek, hogy azok, akik tizennégy napot otthon kell tartózkodjanak, elhagyták volna lakásukat, veszélyeztetve a közösség tagjait.
Arra kérik a lakókat, hogy ha olyan személyekről tudnak, akik a lezárt területekről érkeztek vissza, de nem vonultak otthoni karanténba, jelezzék azt a megyei sürgősségi bizottságnál, a 0265–208000-s telefonszámon. E telefonszámon a polgármesterek is tájékozódhatnak azokról a személyekről, akik az ő községük, városuk területén otthoni karanténban kellene legyenek.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
1 hozzászólás