
A Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus. Híres zenemű előadásával ünneplik az évfordulót. Archív
Fotó: Ádám Gyula
A július 8–15. között zajló Csíkszeredai Régizene Fesztiválon megszólaltatják az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját. A koncertek a brassói Musica Barcensis fesztivállal együttműködésben valósulnak meg, így szeretnék méltóképpen megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tizedik esztendejét és a brassói Bach Kórus megalakulásának 85. évfordulóját – adják hírül a fesztivál szervezői.
2018. június 28., 18:462018. június 28., 18:46
A Barokk Fesztiválzenekar barokk hangszereken játszó, szakmai körökben elismert, többnyire hazai zenészekből álló együttes, amely kimondottan a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idejére alakult. A Barokk Fesztiválkórus a zenekarhoz hasonlóan nem egy állandó összetételű együttes. A Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus előadásában most három alkalommal, három különböző helyszínen mutatják be a Máté-passiót: július 12-én, csütörtökön, a bukaresti Atheneumban 19.30-tól; július 13-án, pénteken 19 órától a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban; valamint július 15-én, vasárnap szintén 19 órától a brassói Fekete-templomban. Koncertmester: Ulrike Titze – barokk hegedű (Drezda), karmester: Stffen Schlandt (Brassó).
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezőinek közleménye szerint a koncertet egy elméleti előadás, valamint egy közönségtalálkozóval egybekötött dokumentumfilm-vetítés egészíti ki. Steffen Schlandt, a koncert kezdeményezője és karmestere A Bach-kód – bevezetés a Máté-passió barokk oratórium zenei nyelvébe és szimbolisztikájába címmel tart előadást július 9-én, hétfőn, 16.30-tól a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium dísztermében.
Július 10-én 20 órától a Csíki Moziban vetítik az Irgalmazz nekem – Máté-passió-történetek című, 2015-ben készült holland dokumentumfilmet, melyet Ramón Gieling rendezett. Az alkotásában meglepő a mélyreható megfeleltetés a különböző élettörténetek és a zenei részletek között. A filmet az oratórium dramatizált változatának tekinthetjük, hiszen 35 hajléktalan el is játssza benne a Máté-passiót, ahogy ez a nyugati keresztény kultúrában mai napig is szokás, amint az volt 1725-ben is, amikor először bemutatták ezt a művet Lipcsében. A vetítést követően közönségtalálkozót tartanak a film rendezőjével.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!