Hirdetés
Hirdetés

Fejszével is fenyegették már a helyi rendőröket Székelyudvarhelyen

A képzések segítik az egység tagjait a kényes helyzetek kezelésében. Archív •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A képzések segítik az egység tagjait a kényes helyzetek kezelésében. Archív

Fotó: Erdély Bálint Előd

A székelyudvarhelyi helyi rendőrség nagy hangsúlyt fektet munkatársai képzésére, ami nagyban segíti őket az embert próbáló helyzetek észszerű megoldásában. Az egység munkájának is köszönhetően az elmúlt évben visszaszorult a garázdaságok száma a városban, ugyanakkor tovább növelnék a biztonságot, mintegy háromszáz térfigyelő kamera felszerelésével – derült ki az intézmény beszámolójából.

Fülöp-Székely Botond

2023. március 31., 18:222023. március 31., 18:22

Kilenc éve alakult meg a székelyudvarhelyi helyi rendőrség, amelynek jelenleg harminc munkatársa van – fejtette ki a legutóbbi önkormányzati ülésen László Szabolcs, az egység igazgatója. Mint mondta, a

  • feladatuk az emberi jogok és szabadság, a magán- és a köztulajdon védelme,

  • a közrend és a csendháborítás terén elkövetett bűncselekmények megelőzése és feltárása,

  • valamint a közúti forgalom,

  • a környezetvédelem,

  • a kereskedelmi és az építkezési tevékenységek ellenőrzése, felügyelete.

A sajtónak is köszönhetően csökkent a garázdaságok száma

Az igazgató fontosnak tartotta kiemelni, hogy tavaly 1123 órát dolgoztak a szociális segélyből élők az ők szervezésükben. Havonta takaríttatják ki velük például a Termés utcát és a Budvár lakónegyedet – sajnos, ennek rendszerint csak rövid ideig van látszata. A rendfenntartó részlegük tavaly 119 szabálysértést regisztrált, amelyek túlnyomó többségében bírságot kellett kiszabjanak. Az intervenciós egységük negyven esetben kellett eljárjon, ami csökkenést jelent az előző évhez képest.

László Szabolcs lapunknak elmondta,

összességében csökkent az évek során az általuk tapasztalt garázdaságok száma, bár mindig vannak kirívó esetek.

Szerinte a visszaesés az esetek egyre sikeresebb feltárásának – ebben sokat segítenek a térfigyelő kamerák –, ugyanakkor az erőteljesebb médiavisszhangnak is köszönhető.

Közlekedésrendészeti tevékenységük során nagy hangsúly fektetnek a gyalogosbiztonságra, ugyanakkor a forgalom gördülékenységére is. Ebbéli munkájuk során számos bűncselekményt észleltek: többek között ittas vezetést, hamis jogosítvánnyal történő közlekedést, baleset helyszínének elhagyását, jogosítvány nélküli vezetést. E téren több jegyzőkönyvet kellett kiállítsanak, mint az előző évben.

Háromszáz új térfigyelő kamera

A hét minden napján hívható – huszonnégy órában működő – a diszpécserszolgálatuk, ahová tavaly összesen 2822 bejelentés érkezett. Az egység tagjainak ezek nyomán 333-szor kellett kimenniük a helyszínre.

A térfigyelőkamera-hálózatuk felvételeit 47 alkalommal kellett átadják az állami rendőrségnek bizonyos bűncselekmények felderítése érdekében.

Jelenleg egyébként 75 videófelvevőjük üzemel állandó jelleggel a városban, ám a polgármesteri hivatal sikeres pályázatának köszönhetően ez hamarosan mintegy 300 újabb készülékkel fog bővülni.

László Szabolcs lapunknak kifejtette, hamarosan közbeszerzési eljárást hirdethetnek az említett eszközök, továbbá különböző szoftverek és a diszpécserszolgálat felszereléseinek megvásárlása érdekében. Bízik benne, hogy már nyár végén elkezdődhet az új térfigyelők felszerelése, hiszen a projekt 2024 végéig le kell záruljon.

Hirdetés

A helyi rendőrségnek környezetvédelemre szakosodott munkatársa 42 jegyzőkönyvet állított ki, amiből tizenöt esetben csak figyelmeztette az érintetteket. Megalakulásuk óta

356 gazdátlan autót szállítottak el közterületről,

aminek köszönhetően ugyanennyi parkolóhely szabadult fel. Az igazgató megjegyezte, a későbbiekben szeretnének együttműködni az önkormányzattal egy élhetőbb parkolási rendszer kialakításában.

Építkezésfelügyeleti részlegük 2022-ben 46 olyan esetet azonosított be, amelyek során nem váltottak ki építkezési engedélyt. Az ellenőrzéseik során észlelt építkezéssel kapcsolatos kihágások miatt 319 ezer lej értékben bírságoltak.

Fontos a képzés

Országos szinten is jó híre van a székelyudvarhelyi egységnek – magyarázta László –, hiszen több rendezvényen is pozitív példaként emelték ki a működésüket, valamint a munkatársak szakmai képzéseire fektetett hangsúlyt. Az igazgató lapunknak elmondta, nagyon fontosak az embereik számára biztosított kurzusok, hiszen ezzel javul a kommunikációs, illetve a helyzetmegoldással kapcsolatos készségük is.

Sokszor másodpercek alatt kell dönteni egy-egy kényes szituációban, ilyenkor pedig akár emberek testi épsége is múlhat azon, hogy miképp cselekednek a rendőrök.

Nem mindegy, hogy a kollégájuk megkapta-e a helyzet lehető legészszerűbb kezeléséhez szükséges képzést, hiszen lényegesen egyszerűbb egy jól begyakorolt módszer alapján cselekedni.

Veszélyes helyzetek

A legveszélyesebb helyzetek sokszor a többségében roma nemzetiségűek által lakott Budvár lakónegyedben és a Termés utcában alakulnak ki. „Sokszor kapunk bejelentést, hogy például összeverekedtek a lakók. Ilyenkor be kell menjünk egy-egy olyan helyszínre, ahol nincs megfelelő fény, vagy a megközelíthetőség akadályozott. Már nem emlékszem pontosan, hogy 2021-ben vagy 2022-ben történt-e az eset, amikor a Budvár negyedben fejszével felfegyverkezve állt szembe egy lakó egyik munkatársunkkal. Az elkövető csak annyit mondott, hogy

Idézet
még egy lépés és belevágja a baltát a kollégánkba.

Ez végül szerencsére jól végződött, hiszen a rendőr figyelmeztette az agresszív személyt, hogy lőfegyvert fog használni, amennyiben nem teszi le a fejszét, fellépése pedig értő fülekre talált” – osztotta meg lapunkkal László Szabolcs. Rámutatott, ez esetben bármi megtörténhetett volna, ám kollégájuk higgadtsága sokat segített az erőszakmentes megoldásban.

„Évente járnak különböző kurzusokra kollégáink. Ezért is szeretném megköszönni a városházának ebbéli és a felszereléseink megvásárlásában nyújtott támogatását is” – magyarázta László Szabolcs. Azt is megtudtuk tőle, hogy szerencsére

még figyelmeztetés céljából sem kellett éles fegyvert elsüssenek

kollégái. A leghatékonyabb önvédelmi fegyverüknek az elektromos sokkoló pisztolyt (teaser) tartják, hiszen sokszor bebizonyosodott, hogy már annak kézbevétele és az eszközben lévő nagy feszültség által generált hang is megálljt parancsol az elkövetőknek. „Egy sűrűn lakott negyedben nem feltétlenül lehet éles fegyvert használni, hiszen esetleg más is megsérülhet a tettesen kívül. A hétméteres hatótávolságú, kétszer is elsüthető teaser ugyanakkor megteszi a hatását” – fogalmazott.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
Hirdetés