
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Évadzáró fellépésre készül a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes, amelynél nyolcvan gyermek tanul táncolni. Szombaton és vasárnap a Négy aranyalma című előadáson mutatják be mindazt, amit elsajátítottak az elmúlt – számukra sem könnyű – időszakban.
2021. június 08., 17:422021. június 08., 17:42
Nagy kiesést jelentett a néptáncot tanulók számára is a koronavírus-világjárvány, hiszen sokáig nem volt engedélyezett, hogy próbákra járjanak. Ezt a felemás, nagyon rövidre sikerült évadot azonban a nyári vakáció közeledtével egy előadással zárják le. „A járvány miatt tavaly nem tudtunk dolgozni a gyermekekkel, csak idén január végén kezdődhetett el az oktatás. Most egy rövid műsorral készülünk elsősorban a szülőknek, hozzátartozóknak, de az érdeklődő nagyközönségnek is, hogy megmutassuk, él a néptánc Gyergyószentmiklóson” – hangsúlyozta Szász Ferenc Gyula, a Hóvirág Néptáncegyüttes vezetője.
A néptáncegyüttesben jelenleg négy csoportban több mint 80 gyerekkel foglalkoznak, a legkisebbek háromévesek, a legnagyobbak 12. osztályosok, ők mindannyian táncolnak a hétvégén. Felcsíki, Küküllő menti, mezőségi és sóvidéki táncokat mutatnak be, valamint népdalokat énekelnek. Ahogyan a korábbi években, most is igyekeznek minőségi oktatást nyújtani, és új tanítóik vannak, hetente kétszer Székelyudvarhelyről a Boros Béla és Hilda házaspár érkezik Gyergyószentmiklósra, hogy megtanítsa a néptáncokat a gyerekeknek. A hétvégén két előadást tartanak, mivel a helyek száma korlátozott, de ettől függetlenül szeretnék, ha minden érdeklődőnek lehetősége lenne megtekinteni az évadzáró műsort.
A teljes értékű jegy ára 20 lej, gyerekeknek, nyugdíjasoknak 15 lej. Jegyet váltani a Művelődési Ház előcsarnokában található jegypénztárban lehet munkanapokon 15 és 19 óra között.
Nyári tánctábort szerveznek
A Hóvirág Néptáncegyüttesnél várják a jelentkezőket a nyári táborba, amelyet augusztus 2–8. között tartanak a gyergyószentmiklósi művelődési központban. Ezen nem csak azok vehetnek részt, akik már járnak táncolni, hanem olyanok is, akik a délelőtti és délutáni foglalkozás keretében ismerkednének meg a néptánccal az egy hét alatt. Szeptemberben továbbá a kezdő csoportokba is lehet majd jelentkezni.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!