
Összességében 825 lámpatestet szeretnének kicserélni az aktuális projekt részeként
Fotó: Erdély Bálint Előd
Lezárult a közbeszerzési eljárás, így jövő év elején elkezdődhet a székelykeresztúri közvilágítás modernizálása, amely során egyebek mellett több száz lámpatestet cserélnek ki. A megvalósítás összértéke hárommillió lej, ennek nagy részét kormánytámogatásból fedezik.
2023. december 18., 10:192023. december 18., 10:19
A Környezetvédelmi Alapnál (AFM) pályázott sikeresen a székelykeresztúri önkormányzat a helyi közvilágítási rendszer modernizálása érdekében. A projekt összértéke hárommillió lej, amelynek húsz százalékát kell önrészként előteremteni.
Koncz Hunor János, a település polgármestere lapunknak elmondta, a beruházás részeként összességében 825, elavultatnak számító lámpatestet fognak korszerű LED-es égőkre cserélni. Egy okos rendszert is kialakítanak, amelyet a későbbiekben telefonról is tudnak majd irányítani: szabályozhatják a fényerősséget, ki- és bekapcsolhatják a lámpatesteket. Érdekességként azt is megtudtuk, a projekt során felszerelt érzékelőknek köszönhetően
Noha bonyodalmak adódtak a közbeszerzési eljárás során, hiszen a procedúrát követően óvást is benyújtottak, időközben sikerült megoldani a helyzetet – tájékoztatott az elöljáró. Szerencsére
A kivitelező jelenleg a különböző berendezések összeszerelésével dolgozik, februárban pedig elkezdené a rendszer modernizálását. A megvalósítás kezdésének időpontja természetesen eltolódhat az időjárási viszonyok függvényében, de
Koncz Hunor János arról is beszélt, hogy nem kell az összes lámpatestet lecserélniük a mostani projekt során Székelykeresztúron, hiszen ez már korábban megtörtént a város bizonyos részein. Utóbbi eszközöket viszont csatlakoztatni fogják az okos rendszerre.
A polgármester rámutatott, vannak még olyan részei a településnek, ahol elengedhetetlen a közvilágítás bővítése, de ezt egy másik, immár helyi forrásokból finanszírozott projekt részeként fogják megoldani.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg.
szóljon hozzá!