
Fotó: Pinti Attila
A korábbi évekhez képest jóval nagyobb költségvetéssel vág neki a 2023-as esztendőnek Csíkszereda. Idén 392 millió lejből gazdálkodik a város, míg tavaly csupán 277 millió lejes, 2021-ben pedig 239 millió lejes büdzsével tervezték meg az évet. A város költségvetését csütörtökön fogadta el rendkívüli ülésén a helyi önkormányzati képviselő-testület.
2023. február 02., 16:532023. február 02., 16:53
2023. február 02., 18:142023. február 02., 18:14
392 millió lej Csíkszereda idei költségvetése – a város büdzséjét rendkívüli ülésén fogadta el csütörtökön a helyi önkormányzati képviselő-testület.
Beruházásokra ebben az esztendőben 258 millió lejt fordítanának. A költségvetésbe egyébként belefoglalták
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kiemelte, hogy idén is beruházás-központú, és mindemellett stabil költségvetést állítottak össze. A polgármester ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy
A nagyobb fejlesztések között megemlítette, a vasúti felüljáró híd átépítését, a buszpályaudvar felújítását, a sportpark létrehozását, a tervezett buszgarázsok és a CNG gázas töltőállomás kialakítását, a Hargita utca felújítását, a két tornaterem építésének befejezését, a jelenleg hőszigetelés alatt álló tömbházak felújításának befejezését és kilenc újabb elkezdését.
A beruházásokra szánt közel 258 millió lej a következőképpen áll össze:
70,8 millió lej saját bevétel,
136,6 millió lej európai uniós forrás,
39,5 millió lej állami forrás,
11,2 millió lej pedig a lakók önrésze a tömbház-hőszigetelésekre.
Korodi kitért arra is, hogy számos kulturális és sportesemény támogatását vállalják ebben az évben is, amelyet azért is tartanak fontosnak, mert mindezen programok hatással vannak a város gazdaságára is.
A város fenntartása alá tartozó kulturális intézmények közül a Csíki Játékszín 3,42 millió lejből, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 4 millió lejből, a Csíki Székely Múzeum 3,84 millió lejből, Csíkszereda Kiadóhivatal 450 ezer lejből a gazdálkodhat.
A sportélethez kapcsolódó intézmények költségvetése pedig a következőképpen alakul: a Csíki Sport és Rekreatív Kft.-nek 3,3 millió lejt, a VSK Csíkszeredának 3,5 millió lejt, a Sportiskolának 300 ezer lejt szánnak.
Idén ugyanakkor emelik az egyháztámogatások értékét (1 millió lej), és nem marad el a részvételi költségvetés meghirdetése sem. Ezúttal ugyanis szintén 500 ezer lejes keretet szánnak a lakók közösséget érintő javaslatainak, projektjeinek megvalósítására.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás