Hirdetés
Hirdetés

El kell végezni a gyepterületek üzemtervezését

Az üzemtervben a kaszálók, legelők technikai, szervezési, gazdasági és talajfeljavítási intézkedéseit összegzik •  Fotó: Barabás Ákos

Az üzemtervben a kaszálók, legelők technikai, szervezési, gazdasági és talajfeljavítási intézkedéseit összegzik

Fotó: Barabás Ákos

A területalapú támogatások megvonásának kilátásba helyezése és a kitűzött határidő közeledte miatt több Hargita megyei város és község önkormányzata is hozzáfogott a gyepterületek üzemtervének elkészítéséhez az elmúlt időszakban. Hiába az utolsó száz méteren megtett erőfeszítés, így is csak a megyei közigazgatási egységek felének készül el még idén az említett dokumentációja.

Szabó Kamilla-Mária

2017. november 12., 12:202017. november 12., 12:20

A szűkös határidő ellenére Hargita megyében mostanra mindössze 11 közigazgatási egység jár a gyepterületek üzemtervének elkészíttetésének végén, és mintegy 15 esetében javában zajlanak a munkálatok. Csíkszéken három település (Gyimesközéplok, Csíkkarcfalva és Csíkszentsimon) fogott hozzá legkorábban a tervek elkészíttetéséhez, így ők be is fejezték annak összeállítását, jól halad a munkával ugyanakkor Csíkszentmárton és Csíkszentmihály is.

Országos szinten egyelőre közepesnek mondható a Hargita megyei arány

Hirdetés

– számolt be érdeklődésünkre Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője megjegyezte, az év végére valószínűleg 32 közigazgatási egység esetében készül el az említett dokumentáció, ami a megyében lévő települések felét jelenti – a 67 önkormányzatból ugyanis kettő nem rendelkezik gyepterületekkel.

Azt is megtudtuk az intézményvezetőtől, hogy noha korábban megjelent az üzemtervekre vonatkozó előírás, de a határidő közeledtéig kevesen vették komolyan azt, az utolsó száz métereken azonban többen hozzáláttak a tennivalókhoz. Arra is rámutatott Török Jenő, hogy azokban az esetekben, ahol a közbirtokososság, önkormányzat már magán úton korábban elkészíttette a legelők üzemtervét, azt bele lehet foglalni a gyepterületek üzemtervébe, de nem váltja ki a teljes területre vonatkozó dokumentációt.

Miről szól az üzemterv?

Mint arról korábban az igazgatóság egyik munkatársa beszámolt, 2013-ban a 34-es kormányrendelettel (amely az 1991-ből származó 18-as földtörvényt egészítette ki) bevezették a gyepterületek – kaszálók és legelők – használatát szabályzó üzemtervek elkészíttetésének szükségességét. Azáltal kötelezik tehát a gyepterület tulajdonosokat, hogy

állítsanak össze egy tervet, amelyben a kaszálók, legelők technikai, szervezési, gazdasági és talajfeljavítási intézkedéseit összegzik.

A dokumentáció elkészítéséhez a szakemberek talajminőség-vizsgálatot végeznek, figyelembe veszik a gyepterületek növényvilágát – a tapasztaltak alapján határozzák meg, hogy az adott területen milyen körülmények között lehet legeltetni, hektáronként mekkora jószágállományt képes eltartani. Emellett azt is megszabják, hogy milyen karbantartási munkálatokat kell végezni a területeken, hogyan lehet a talaj minőségét javítani.

A támogatás a tét

Az elmúlt években kevés közigazgatási egység élt a tervek elkészítésének lehetőségével Hargita megyében. Az év elején viszont szigorításról döntöttek Bukarestben, amelynek értelmében legkésőbb 2018-ig el kell készülniük a gyepterületek üzemterveinek a tulajdonformától függetlenül – tehát az önkormányzati, közbirtokossági és magántulajdonban levő parcellákat is tartalmazniuk kell.

Azokban a városokban, községekben, ahol elmulasztják az üzemterv elkészítését – a jelenlegi szabályok értelmében – a gazdák jövőben már nem igényelhetik a területalapú támogatásokat.

Ami az önkormányzat dolga

Jó hír volt ugyanakkor az érintettek számára az az áprilisban megjelent határozat, amelynek értelmében a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből finanszírozzák az üzemtervek elkészítéséhez szüksége talajtani vizsgálatokat.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Ennek értelmében az önkormányzatokat tehát csak az a feladat terheli, hogy összeállítsák a tulajdonosok névsorát, bejelöljék a gyepterületek elhelyezkedését, ha ez megvan, kormánypénzből szakemberek vizsgálják meg a területeket, a talajt – mindezek végén elkészül a dokumentáció.

Az elkészítése hozzávetőleg egy évet vesz igénybe,

hiszen a szükséges információkhoz egy teljes ciklus alatt vizsgálni kell a területekről vett mintákat – tisztázta a szakember.

Hogy halad a munka Csíkban?

Mint arról Szántó László, Csíkkozmás polgármestere érdeklődésünkre beszámolt, esetükben az elmúlt hetekben zajlott az üzemtervekkel kapcsolatos, önkormányzat feladatkörébe tartozó teendők elvégzése, és már csak napok kérdése, hogy leadhassák a megyei igazgatósághoz az összeállított dokumentációt. A parcellák beazonosítása során a község adminisztratív területén 3113,68 hektárnyi kaszálót és legelőt mértek fel. Eközben Madéfalva 1939 hektárnyi gyepterületére a teljes üzemterv már jövő hétfőre elkészül. Ott a munkához még márciusban fogtak hozzá – avatott be Csibi József madéfalvi polgármester.

Lesz-e hosszabbítás?

Azzal kapcsolatban, hogy számíthatnak-e határidő-hosszabbításra az önkormányzatok az üzemtervek elkészíttetésére vonatkozóan, van-e ilyen kezdeményezés a minisztériumban, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátort kérdeztük. „Jó román szokásként valószínűleg lesz hosszabbítás, mivel egyre biztosabb, hogy nem lehet a hátralévő mennyiségű munkát elvégezni az év végéig. Tudtommal nincsen még konkrét módosításjavaslat a határidőt illetően, de valószínű, hogy a parlamenti szesszió lezárása előtt a minisztérium vagy a parlament meg fogja hosszabbítani a határidőt.

Idézet
Nem lehet ugyanis olyan lehetetlen helyzetbe hozni egy egész országot, hogy a gazdák elveszítsék az uniós támogatásokat,

mert a minisztérium nem tudta lemenedzselni az üzemtervek kivitelezését” – ismertette a politikus. Továbbá kifejtette, az elmúlt napokban többször is szóba került az üzemtervek problémája a minisztériumban – mivel nemcsak Hargita megyét érinti a probléma –, a felvetésekre a miniszter biztosította az előterjesztőket, hogy megoldást találnak a kialakult helyzet orvoslására. Ebből gondolják, hogy hosszabbítás lehet.

Mókuskerékben az adminisztráció

Kérdésünkre, hogy mi miatt vált rendszeressé a különböző határidők módosítása a törvényhozásban, Tánczos Barna szenátor rámutatott, egyrészt azért, mert rendszerint aki meghatároz egy időpontot, annak fogalma sincs, hogy ki milyen feltételek mellett tudja azt betartani. Emiatt sokszor „köszönőviszonyban sincs” az a határidő, amit Bukarestben kijelölnek, azzal, ami a munka elvégzéséhez szükséges. Emellett persze megtörténik az is, hogy egyes határidőket éppen azért nem vesznek komolyan az érintettek, mert tudják, hogy ha gond van, akkor hosszabbítás lesz. Ez egy mókuskerék, amelyben benne van az egész romániai adminisztráció.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés