„Mindennél időszerűbb ma erről a lopakodó, fenyegető, értékeinket felemésztő veszélyről a művészet nyelvén szólni. Arról, hogy ma nem a román nacionalizmus, hanem a falvak lakosságának tragikus elöregedése, a fiatalok kivándorlása miatt szűnnek meg a magyar iskolák. Arról, hogy az erdélyi települések világától teljesen idegen, az amerikai »pénzcsináló társadalom« szemlélete nálunk is ellenállhatatlanul terjed, és nyeli el azt a csodálatos, emberi világot, amely az évezredes európai kultúra egyik meghatározója, keleti bástyája volt. Arról, hogy évszázados közösségi ünnepeinket, a keresztelőket, katonabúcsúkat, bálokat és kalákákat felváltják az ócska import alkalmak, amelyek gagyi, üzleti akciókká silányítják értékeinket. Arról, hogy a pénz és a szerzés reményétől megszédült fiataljaink »Angléban«, »Italiban«, »Spénben« dolgoznak hajnaltól éjszakáig, és maguknak sem merik bevallani, hogy összekuporgatott pénzükkel csak otthon lehetnek valakik, évente két hétig boldogok” − fogalmazta meg korábban a szakember.

Kedden még elmondta, a műsort felkiáltójelnek szánja és szeretné, ha ez a felkiáltójel eljutna azokhoz a fiatalokhoz, akik vándorbotot vesznek és belemennek a világba, gyakran úgy, hogy visszajönni már nem tudnak, és ott, ahol vannak, otthonra nem lelnek. Ha csak ketten jönnek vissza, már megérte, de többen fognak hazajönni – vélte Diószegi. Optimizmusa a műsorban nem köszön vissza, de mint mondta, azért készítette el a darabot, mert reménykedik abban, hogy ez a modern exodus (kivándorlás) megváltoztatható.

– tette hozzá András Mihály, az együttes igazgatója.

A műsorban autentikus népzene és feldolgozások, szászcsávási, gyimesi, magyarlapádi, csíki, küküllőmenti és kalotaszegi táncok révén villantják fel a vendégmunkás nők és férfiak életét, táncba forduló honvágyát, a külföldön dolgozó fiú hazatérését, elutazását, anyjától való búcsúját. A műsorban egy édesanya levelei hangzanak el Györfi Erzsébet tolmácsolásában, a levelek ifj. Léka Géza Árva ragyogás című könyvéből származnak és Lőrincz Ágnes adaptálta őket. Amint Diószegi László elmesélte, a leveleket az 1950-es években a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosává lett Léka Gézának írta a szülőfalujában otthon maradt édesanyja, és alig változtattak a szövegeken.

− mesélte a táncos. A darab intenzív, pörgős és a jelenetek közötti átkötések során a színpadi kellékek mozgatásában is közreműködnek a táncosok. Ennek ellenére a műsort nem érzik megerőltetőnek, amint a tánckar vezetője fogalmazott, hozzáedződtek már az intenzív igénybevételhez.