
Fotó: Gecse Noémi
Több ezer alkalmazott csatlakozott országszerte a hétfői figyelmeztető egészségügyi sztrájkhoz. Az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi szövetségének (Sanitas) kétórás tiltakozó akciója alatt, 9–11 óra között az alkalmazottak egy része nem dolgozott a kórházakban, ezzel hívva fel a figyelmet a nemrég megjelent egészségügyi bérezési törvény visszásságaira, valamint a egészségügyi személyzetnek járó különböző bérpótlékok (juttatások) korlátozására.
Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke érdeklődésünkre közölte, a megyei kórházak is csatlakoztak a demonstráló akcióhoz, amelyen
A kórházak előtereiben zajlott a tiltakozó akció.
– tájékoztatott Nyulas Emma. Emlékeztetett, reméli, hogy kedden a kormány székhelyén folytatandó tárgyalásokon sikerül dűlőre jutni, ellenkező esetben május 11-től általános sztrájkot hirdetnek országszerte a szakszervezetisek. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenesen kinevezett menedzsere is arról számolt be, hogy a kórházi osztályokon, illetve a járóbeteg-rendelőben sem maradt abba az egészségügyi ellátás a figyelmeztető sztrájk alatt.
– fogalmazott Konrád Judit.
Fotó: Gecse Noémi
Csökkentek a pótlékok
Az egészségügyi dolgozók áprilisban már kétszer is utcára vonultak. Sorina Pintea egészségügyi miniszter február végén jelentette be, a 2022-re tervezett béremeléseket már idén, március elsejétől bevezetik az egészségügyben: az orvosok és asszisztensek alapfizetése a januárihoz képest 70-től 173 százalékig terjedő mértékben nő majd. A megígért fizetésemelések azonban korántsem lettek olyan nagyok, hiszen a különböző pótlékok és kiegészítő juttatások esetében csökkenést irányzott elő a szaktárca, ráadásul ez azokat a kórházi alkalmazottakat is érinti, akikre nem vonatkozik a jövedelemnövekedés. Az új bértörvény bevezetése óta egyre nő a feszültség és az elégedetlenség, az alkalmazottak nem tartják méltányosnak a pótlékrendszert, sokan jövedelemcsökkenésről számolnak be. Elsősorban a betegápolók, a takarítószemélyzet veszített az új bérezéssel, hiszen nekik a fizetéseiket nem emelték, ellenben a pótlékaik csökkentek.
A Gyergyószentmiklósi Városi Kórház dolgozói is csatlakoztak a kétórás tiltakozó akcióhoz. András Mária helyi szakszervezeti vezető lapunknak elmondta, az egészségügyi intézmény 205 alkalmazottja, szakszervezeti tagja vett részt a sztrájkban, az orvosok nem, ugyanis ők nem tagjai a Sanitasnak.
– tolmácsolta a sztrájkolók felháborodását András Mária. Akárcsak korábban, a mostani tiltakozás idején is ellátták a sürgősségi eseteket.
A bérükkel elégedetlen marosvásárhelyi egészségügyi dolgozók szintén csatlakoztak az országos figyelmeztető sztrájkhoz. A betegek ellátásában nem volt fennakadás. A marosvásárhelyi nagykórházban a reggeli tiltakozásra több százan gyűltek össze, elsősorban az adminisztratív személyzet, de az ápolók és asszisztensek közül is sokan csatlakoztak. A Sanitas megyei elnöke, Ioan Popșor arról beszélt, hogy
A nagykórház igazgatója, Claudiu Puiac a Marosvásárhelyi Rádió román szerkesztőségének arról beszélt, hogy a kétórás figyelmeztető sztrájk ideje alatt a tevékenységet nem szakították félbe, minden beteget elláttak.
Míg a sztrájkhoz csatlakozó Hargita és Maros megyei kórházak különböző osztályain, illetve a járóbeteg-rendelő szintjén sem maradt abba az egészségügyi tevékenység a figyelmeztető sztrájk alatt, Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy
Az igazgató ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a munkabeszüntetés anyagi kiesést jelent a kórház számára, hiszen a két óra alatt el nem végzett vizsgálatokat nem tudják elszámolni az egészségbiztosító pénztárnak. A sürgősségen viszont dolgoztak, sőt a poliklinikán is megvizsgálták a sürgős eseteket.
Fotó: Gecse Noémi
Mircea Ciocan, a Sanitas szakszervezet országos alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy egyik fő követelésük a kollektív munkaszerződés megkötése. Az erről folytatott tárgyalások tavaly áprilisban kezdődtek el, de az alelnök szerint augusztusban megrekedtek, mivel tíz cikkely tekintetében nézeteltérések voltak. Coican szerint elképzelhető, hogy az egész szerződést újra kell tárgyalni, mert időközben változott az egészségügyi miniszter. A szakszervezeti vezető kétségeit fejezte ki, hogy a péntekre meghirdetett általános sztrájk előtt sikerül megegyezniük.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!